A törvényalkotási bizottság munkáját segíti Aradszki

Az Országgyűlés legnagyobb, a a parlamenti törvényalkotás egyik “főszereplőjének”, a Törvényalkotási bizottságnak a tagja lett Aradszki András (FIDESZ-KDNP), Érd és a térség országgyűlési képviselője. A politikust az utóbbi hetekben a KDNP parlamenti frakcióvezető-helyettesének is megválasztották. Ezekről, valamint országos és helyi ügyekről is szó esett a képviselő július havi sajtótájékoztatóján. 

Hasonló tartalmaink:

Fenntartható a gazdasági növekedés

A jövő évi büdzsé, a biztonságos növekedést, a családok támogatását, az ország biztonságát irányozza elő – fogalmazott Aradszki András szokásos havi sajtótájékoztatóján. Hozzátette, az elmúlt tizenöt évben ennyire reménykeltő még nem volt a helyzet a Magyarországon. Mint mondta – jövőre 50 százalékos emeléssel meghaladja a 300 milliárd forintot a tartalékok összege. Mindez szükség esetén gazdasági beavatkozásokat, programok indítását vagy vállalatok támogatását is lehetővé teszi – tette hozzá.

Hangsúlyozta, 3,8 százalékos munkanélküliségi ráta mellett a 2,5 százalék elérhető célkitűzés.Úgy fogalmazott, ezt a célt a jövő évi költségvetés jól szolgálja, és fejlesztésekre, jelentős beruházásokra a jövő évi költségvetésben 4 milliárd forint áll rendelkezésre. Beszámolt arról is, hogy a szociális hozzájárulási adó mértéke 19,5 százalékról 17,5-százalékra csökken. Aláhúzta azt is, hogy a jövő évi költségvetésről és annak megalapozásáról szóló javaslatok össz­hangban állnak az alaptörvény rendelkezéseivel, továbbá megfelelnek a magyarországi és a nemzetközi jogszabályoknak is. Kifejtette: a kormány az államadósság csökkentésével és a hiány alacsony szinten tartásával teremti meg a költségvetés számára a fenntarthatóságot. A kockázatokra is odafigyelnek, a tartalékok mértéke jövőre ötven százalékkal emelkedik az ideihez képest.

Kétezermilliárd gyerekekre

Soha annyi adókedvezményt nem adott az állam a kisebb gyermeket nevelő családoknak, mint amennyit jövőre fog. A következő év tervei szerint csak a családi kedvezménnyel nagyjából 360 milliárd forint marad a legálisan dolgozó és gyermeket nevelő szülőknél. – A költségvetés és az adótörvények elfogadásával most alakítjuk ki a 2019-es számokat. A tervek szerint jövőre majdnem 360 milliárd forintot tesznek majd ki a családoknak járó adó- és járulékkedvezmények – húzta alá. – Kilenc esztendő alatt tehát majdnem 2250 milliárd forintot hagyunk a gyermekes szülőknél – jegyezte meg.

Érd és a térség

Jó ütemben halad a Modern Városok Program érdi programelemeinek megvalósítása. A Modern Városok Programban mintegy 150 milliárd forint áll rendelkezésre a jövő évben is a résztvevő településeknek, és azok a megállapodások, amelyek már korábban létrejöttek, ebben a törvényhozási ciklusban döntő részben valósággá válnak majd.

Az országgyűlési képviselő fontosnak tartotta azt is elmondani, hogy a jövőben a Budapest-agglomeráció kérdéseit egységesen kezelik majd, hiszen sokan járnak a fővárosba dolgozni nap, mint nap, és fordítva. Ennek kapcsán hangsúlyozta: éppen ezért szükséges az elővárosi közlekedés összehangolása. Úgy fogalmazott: erre a kormány egységként fog tekinteni, és arra törekszenek majd a kerületi polgármesterekkel, hogy az együttműködés szoros és gyümölcsöző legyen.

 

Címkék