Közel egymillió Ármin gyógyulásáért

Szombaton közel egymillió forintot gyűjtött össze a Teleki Sámuel Általános Iskola az Árminért rendezett sportnapon az érd-parkvárosi napközis táborban.

Hasonló tartalmaink:


Ármin egy hat éves leukémiás kisfiú, aki második transzplantációjára vár. A Szivárvány Óvodába jár, ahol anyukája óvodapedagógus. Az Ő gyógyulásáért szerveztek Jótékonysági sportnapot szombaton az érd-parkvárosi napközis tábor területén. Az Érdi Vöröskereszt által szervezett véradás, becsületkasszás ebéd – amit az Érd és Környéke Horgászegyesület és a Teleki Sámuel Általános Iskola szülői közössége készített –, és a sport mellett egy árverést is szerveztek az iskola közösségi oldalán.
Az első becslések szerint 850 ezer forint gyűlt össze a helyszínen zajló eseményekből – az ebédből, felajánlásokból és árverésből –, tudtuk meg Berényi Andrásné szervezőtől.

Az Érdi Vöröskereszt által szervezett véradáson 48-an adtak vért, amelyből két ember vércsoportja egyezik Árminéval, míg a többi 46 leadott vért becserélik. A véradás szervezője viszont kiemelte, hogy 28 első véradó jelent meg, ami igen magas létszám, még nem fordult elő a szervezet működése során.
Az árverésen az Érd női kézilabdacsapata által fölajánlott, aláírt mezért 77000 forintot utalt át a csapat szurkolói csoportja, amely a jó cél érdekében összefogott, és a mezt Árminnak ajándékozta. A 110 cm-es plüss maci 18.000 forintért lelt gazdára, míg Hóvári Zoltán festőművész Erdei út című festménye 40.000 forintot hozott. Az FTC labdarúgócsapata által aláírt focilabda 70.000 forintot ért meg, míg a szintén a Ferencváros labdarúgói által dedikált mezt 20.000 forintért vásárolták meg. A felajánlott könyvekért 25.000 forintot kapott Ármin és családja, míg a Blue Kozmetikai Szalon arcmasszázs utalványát 10.000 forintért árverezték el. Az Érd és Környéke Horgászegyesület által aukcióra bocsájtott horgászbotot és orsót 21.000 forintért vették meg, de a helyszínen az időközben érkezett felajánlásokat is kapalács alá helyezték, amelyekből még 32.000 forintot gyűjtöttek Árminnak.

Amennyiben Ön is szeretné megsegíteni Ármint, akkor pénzfelajánlását az Erste Bank 11600006-00000000-03983124 számlaszámán, Budavári Noémi nevére teheti meg.

Would you like to replay the video?
Címkék