Május 6-án bronzcsata

A magyar női kézilabda bajnokság harmadik helyéért folyó csatájának első mérkőzését május 6-án (szerdán) rendezik az ÉRD Arénában, majd a második találkozóra egy héttel később május 13-án Dunaújvárosban kerül sor.

Hasonló tartalmaink:

Mint ismert, az ÉRD női kézilabda csapata a bajnoki elődöntőben a címvédő Győri Audi ETO KC ellen az első meccsen 36–24-re kapott ki  a kisalföldi központban, míg Érden 25–21-es vereség -et szenvedett, így az egyik fél második győzelméig tartó párharcot a Győr nyerte 2–0-ra. A másik ágon az FTC-Rail Cargo Hungaria hazai pályán 42–30-ra, míg Dunaújvárosban 33–28-ra verte a Kohász KA-t, így a finálét a két zöld-fehér gárda vívja, míg a bronzéremért – ahogyan tavaly is – az Érd és a Dunaújváros küzdhet meg.

A bajnoki alapszakaszban az ÉRD – nem sokkal a „Triscsuk-incidens” után – hazai pályán 18–24-re kikapott  az újvárosiaktól, ahol már a szezont még Érden kezdő átlövő a vendégeknél lépett pályára. A februári dunaújvárosi találkozón ugyan a félidőben még hat góllal vezetett az ÉRD, ám végül 23–22-re kikapott. Egy évvel ezelőtt Érden drámai hajrában nyert Szabó Edina együttese hétméteresekkel, majd a bronzmeccs második meccsét idegenben is hétméteresekkel nyerték meg Klivinyi Kingáék, így sorozatban másodszor végeztek a dobogó legalsó fokán a Győr és a Ferencváros mögött. Mielőtt újra átélné a bronzcsatát, a tavalyi helyosztó második mérkőzését ide kattintva nézheti vissza.

Tekauer Norbert, klubelnök a szezon előtt az alábbi célokat tűzte ki a csapat elé: a magyar bajnokságban a legjobb négy közé kerülni – ez, mint tudjuk, sikerült, hiszen elődöntőt játszik az ÉRD. A Magyar Kupában bejutni a négyes döntőbe – az ÉRD a Győrben rendezett Török Bódog női Magyar Kupában bronzérmet szerzett.

A nemzetközi porondon még tavasszal is versenyben lenni – az ÉRD az orosz Rosztov-Don ellen esett ki az EHF-Kupa elődöntőjében április 11-én.

fotó: handballerd.hu

Címkék