Miről beszélgethetett Kádár János és Wladyslaw Gomulka?

Miről beszélgethetett Kádár János és Wladyslaw Gomulka, vagy éppen milyen kapcsolat fűzi a Kossuth-díjas Spiró Györgyöt az egykori nyugatnémet imperialistákhoz? Sok más érdekesség mellett erről is olvashatnak azok, akik kézbe veszik Mitrovits Miklós “Lengyel, magyar két jó barát” című könyvét, amit a szerző mutatott be a Városi Könyvtárban.

Hasonló tartalmaink:

Mitrovits Miklós történész volt a vendége az Érdi Lengyel-Magyar Kulturális Egyesület tegnap délutáni rendezvényének, ahol elsősorban az ifjú polonista tavaly megjelent, “Lengyel, magyar két jó barát” című kötetéről tudhattak meg többet az érdeklődők. A főként levéltári dokumentumokból összeálló mű a lengyel-magyar kapcsolatok 1956 és a rendszerváltás közötti időszakának alakulásába vezeti be az olvasót.

A politika mellett természetesen sok más, gazdasági vagy éppen kulturális vonatkozású történet is kirajzolódik a kötetből. Az egyik ilyenből például kiderül, hogy a lengyel diplomaták miért akarták megakadályozni Spiró György: Ikszek című regényének német nyelvű kiadását.

Mint azt a szerző elmondta, tisztában van azzal, hogy egy dokumentumkötet elsősorban a történelem iránt mélyebben érdeklődő olvasóknak szólhat, azonban reméli, hogy a tények mögött megbúvó emberi történetek mások figyelmét is kiváltják majd.

Would you like to replay the video?
Címkék