Kovács Anna és Oguntoye is távozik

Mint azt sejteni lehetett, Kovács Anna és Oguntoye Viktória is a Dunaújvárosi Kohász KA csapatához távozik ÉRD-ről.

Hasonló tartalmaink:


Öt játékos szerződtetését is bejelentette a bronzcsatában az ÉRD ellen elbukó Dunaújváros. Mint írja a kohaszkezi.hu a legnagyobb név a 23 éves érdi átlövő, Kovács Anna (aki még 2010-ben érkezett Érdre Békéscsabáról, és 750 gólt szerzett – az utolsót a DKKA elleni hétméteres-párbajban), valamint a 24 éves magyar-szlovák kapus, Oguntoye Viktória is az újvárosiaknál folytatja – ő is 2010-ben érkezett Érdre, a Győri ETO KC-tól.
Mellettük még hárman, a két siófoki, Szalai Babett és Termány Rita is érkezik – igaz utóbbi a Balaton-partiak kölcsönjátékosaként szerepelt Szegeden –, valamint a Mosonmagyaróvártól Hajtai Vanesszával erősítenek Mátéfi Eszterék.
Minden új dunaújvárosi játékos kétéves szerződést írt alá.
A Dunaújvárosból egyébként a visszavonuló Ferling Bernadett, és a Debrecenbe igazoló Víg Vivien mellett távozik Gera Szimonetta, Hosszu Boglárka, Mekler-Rádl Tímea, Berta Szimonetta és az algériai-magyar kettős állampolgár Khouiled Sarah is.

Az ÉRD csapatából a friss bajnokhoz, az FTC-Rail Cargo Hungaria csapatához szerződött Szekeres Klára és Schatzl Nadine, míg Szara Vukcsevics az Ipress Center Vácnál folytatja, valamint Pálos-Bognár Barbara a dán Viborg HK csapatánál folytatja. Távozik még a tavaly érkezett orosz Jekatyerina Kosztjukova is – mondta el Tekauer Norbert az ÉRD női kézilabda csapatának elnöke az Érd TV párbeszéd című műsorában. A következő szezont nem Érden tölti a junioroktól felkerülő Nick Viktória és Mester Nóra.
A klubelnök arról is tájékoztatott, hogy az új csapatot július első hetében mutatják be az Érd Arénában.
Egyes hírek szerint a Rosztov-Dontól érkezik a montenegrói védekezőspecialista-irányító Andjela Bulatovics, valamint szintén Oroszországból jön Érdre a Zvezda Zvenyigorodtól Julia Havronyina is.
Szabó Edina a bronzmérkőzést követő ünneplés után elmondta, hogy a csapat magja egyben marad, és melléjük kilencen érkeznek, köztük több, fiatal magyar tehetség is. Ami biztosra vehető, hogy a junior korosztályból ketten, a két utánpótlás válogatott, Győri Barbara és Szabó Laura kerülnek fel.
Mivel kiderült, hogy ki a kilenc távozó, így fest a jelenlegi keret: Szvetlana Gridnyeva, Janurik Kinga, Győri Barbara (kapusok) Takács Kitti (balszélső), Klivinyi Kinga, Mariama Signáté (balátlövők) Kisfaludy Anett, Szabó Laura (beállók) Katarina Krpezs (jobbszélső).

Címkék