Önkényes beköltözőt fogtak Törökbálinton

A 39 éves gyanúsított önkényesen beköltözött egy hétvégi házba Törökbálinton, ahol a járőrök elfogták. A Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya indított eljárást kifosztás bűntett és lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt Sz. Tamás 39 éves pécsi lakos ellen.

Hasonló tartalmaink:

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2014 novemberében – a tulajdonos tudta és engedélye nélkül – beköltözött egy törökbálinti hétvégi házba, melynek kapuját egy lánccal és lakattal lezárta. A házat így sajátjaként használta több hónapon keresztül. A tulajdonos hozzátartozója 2015. május 18-án kint járt a telken és az ott tapasztaltakat jelentette a település körzeti megbízottjának.

A törökbálinti járőrök Sz. Tamást a hétvégi házban 2015. május 19-én éjszaka elfogták és a Budaörsi Rendőrkapitányságra előállították. A rendőrök a házkutatás során több, feltehetően bűncselekményből származó okmányt és egyéb tárgyat találtak.

A nyomozás során beszerzett adatok alapján a 39 éves férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2015. május 13-án 20 óra és 20 óra 30 perc közötti időben egy Budapest és Törökbálint között közlekedő buszon az alvó sértettől elvette a válltáskáját, amiben személyes okmányok, ruházat, készpénz és mobiltelefon volt. A rendőrök a hétvégi házban megtalálták a sértett személyes okmányait. Továbbá a gyanúsított a jelenlegi adatok szerint 2015. március 8. és május 16. közötti időszakban Törökbálint területén betört három hétvégi házba, ahonnan csaptelepeket, étkészletet, szerszámokat, élelmiszert és ruhákat tulajdonított el. Egy esetben megrongálta a falban lévő vízvezetéket is. A budaörsi nyomozók a férfit bűnügyi őrizetbe vették és a kifosztás, valamint a betörések vonatkozásában is gyanúsítottként hallgatták ki.

Az illetékes bíróság 2015. május 21-én elrendelte Sz. Tamás előzetes letartóztatását. A gyanúsított ellen a további büntetőeljárást – fogva tartása mellett – a Budaörsi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le.

police.hu

Címkék