Asztalos mesterként végzett, de mindig is a föld, a gazdálkodás jelentette számára a kenyeret, az igazi kiteljesedést. Több hektáron gazdálkodott már, amikor édesapja unszolására belefogott a borászatba. Ma öt hektáron termel borszőlőt, és egyre csak gyűlnek az aranyérmek a rangos versenyekről. A közéletben is aktívan részt vesz: több civil szervezetben tölt be vezető szerepet, szívén viseli a hagyományápolást, és mindig élen jár, amikor egy jó ügyet támogatni kell. Ő Hudák Mihály, akivel ófalusi otthonában beszélgettünk.

Interjú Hudák Mihály borásszal, a Pincetulajdonosok Egyesületének elnökével

-Úgy tudom, tősgyökeres érdi, azon ritka lakosok egyike, akinek már a szülei is itt éltek, és ön is itt született.

Igen, érdi vagyok. A családfámat kutatva sok érdekességre bukkantam. Egyébként négyen vagyunk testvérek, két lány és két fiú. Ahogy én tudom, mindig volt szántóföldünk, mégis jobbára iparosok voltunk, bár azért előfordult földművelő is a családban. Édesapám egy parányi nemzet, a szászok egy ágának, a csipszereknek a leszármazottja, a Lőcse fölött fekvő Orló faluban éltek az ősei, de több nemzetiség is előfordult a családunkban. Én inkább a hidegvérű sváb vonalat örököltem. A Hudákok régen házépítő kőfaragók voltak, és ezzel a mesterséggel bejárták Európát. Apám bányász, majd bányafelügyelő volt, a minisztériumban dolgozott.

-Ezek szerint a borászatnak nem volt családi hagyománya?

Dehogynem! Édesapámnak mindig volt egy kis szőleje, bort is készített, de inkább a miskolci nagybátyám számított igazi bortermelőnek, aki óriási szőlőbirtokkal, nagy présházakkal is rendelkezett. Apám 30-40 hektó liter bort készített évente, számára a szőlő szentebb volt a templomnál is, és bár egy időre elkerült Érdről, idős korára hazaköltözött, itt lakott mellettünk, így elég gyakran, szinte naponta azzal rágta a fülem, hogy: „Fiam, igazán ültethetnél már egy kis szőlőt is!” Hiába volt hat hektár őszibarackosunk, szántónk meg minden egyéb, de a papának hiányzott a szőlő. Végül beadtam a derekam, gondolván, kedvezek már neki egy darabka szőlővel! Bár előbb még ugrattam egy kicsit: minek is a borszőlő, ha még pincénk sincs? Erre apám két hét alatt vett egy pincét, és innen már nem volt visszaút. Amikor Eszes Vendel bácsi elkezdte szervezni a szőlőültetvényt, jómagam is beszálltam öt sorral, így összesen hatszáz szőlőtőkével kezdtem, majd ez indította el a lavinát, de nekem valahogy mindig úgy alakult az életem, hogy sohasem én kerestem a lehetőségeket, hanem azok találtak meg engem.

-Merthogy a pince meg a szőlőültetvény után a présház is hamar meglett?

Így igaz. Elkeseredetten keresett fel egyik idős pincetulajdonos, hogy már megint betörtek hozzá, és egyébként sincs már energiája a bortermeléshez, csak gond és keserűség látni, ahogy előbb-utóbb megeszi az enyészet. Hiába mondtam, nincs nekem erre pénzem, ő rátromfolt: „Tudom én, hogy minden gazdálkodó embernek van otthon „némi” költőpénze. Te is menj be szépen a konyhába, és nyúlj bele a pöttyös köcsög mélyére, amit abból kiveszel, nekem elég lesz az első részletre, a többit meg kifizeted aratáskor!” Így került a tulajdonomba egyszerre minden szükséges gép és eszköz is, ami a bortermeléshez nélkülözhetetlen. 2003-ban már lett újbor, én meg örültem, hogy édesapám még megérte, és megízlelhette. Sajnos, ezután nemsokára elhunyt. Gondoltam, a szőlő csak arra volt jó, hogy a kedvére tegyek, és mivel úgysem szeretem a bort, nem kell nekem a pincészet, apám temetése után gyorsan meg is szabadulok tőle. Csakhogy megint közbeszólt a sors: a plébános úr ott helyben rám bízta az egyház szőlejét is. Mertem volna ellent mondani Kiszeli József atyának? Inkább az járt a fejemben, lám, apám holtában is adott nekem szőlőt! A gazdálkodás pedig fejlesztés nélkül nem megy! Ugyanakkor a szülői házban azt is megtanultam: „a tudatlanság biztonságával” semmihez sem szabad hozzányúlni! Ha magának készít valamit, még hagyján, de ha szakmaként űzi, semmiképpen se fogjon úgy bele úgy, hogy a szükséges tudást nem szerzi meg hozzá! Így nem tehettem mást, újra beültem az iskolapadba, és elvégeztem a Soós István Borászati Szakközépiskolát, kitanultam ezt a szakmát is, és mára az az öt sor szőlő, amivel elkezdtem, öt hektárra hízott, a hatszázból meg 38 ezer tőke lett.

-Egyébként, mi volt az eredeti szakmája?

Bútorasztalosnak tanultam, mert nálunk a családban szinte törvényszerű volt, hogy minden gyereknek meg kellett szereznie legalább egy szakmát. Azt ugyanis sohasem felejti el az ember, és bármikor jól jöhet! Lehetett utána továbbtanulni, aki szeretett volna, de első volt a szakma megszerzése. Olykor ma is előfordul, hogy egy-egy bútordarab megtetszik, és megmunkálom. Nemrégiben szereztem egy gyönyörű, régi szekrényt, amit majd szépen felújítok, mert úgy vélem, vétek veszni hagyni egy-egy mesteri példányt, de ezt már csak kedvtelésből teszem.

-Apja ráérezhetett, hogy a borászat jobban fekszik önnek, hiszen a Hudák pincészet számos borversenyről aranyminősítéssel tért haza. Közben meg is szerette a szakmát, noha kezdetben még annyira szabadkozott a szőlőültetvény ellen?

Már 2003-tól hívtak borversenyekre, és valóban, mindjárt több aranyérmet is sikerült elhoznom. Ez talán annak is volt köszönhető, hogy a borkészítésben kezdetben rengeteget segítettek apám feljegyzései, széljegyzetei. Ő ugyanis mindig, mindent felírt, mit hogyan csinált, mi volt jó, s mi nem vált be. A bor ugyanis egy furcsa, bizalmi termék, nagyon közel kell hozzá kerülni. Azt azonban tudni kell, hogy én magam egyáltalán nem vagyok borivó ember, ezen mindenki csodálkozik, de így igaz! Természetesen megkóstolom, mert muszáj, de soha nem ülök le borozgatni.

-Bár elsősorban borászként ismerik Érden, már jó néhány éve a közéletben is aktívan részt vesz. Túl azon, hogy a Hudák pincészet rengeteg helyi rendezvényt támogat, ön több civil szervezetben is vezető szerepet tölt be. Nem beszélve a Szőlővirág ünnepről, amit a Pincetulajdonosok Egyesülete indított el! Honnan van minderre energiája?

Amikor az embert hívják, menni kell! Soha nem ajánlkoztam sehová, de amikor hívnak, nem mondok soha nemet. Amikor a Vitézi Rend soraiba behívtak, meg is kérdeztem: miért pont én? Erre azt a választ kaptam: „azért, mert amikor adni kell, akkor előre állsz, amikor meg kapni, akkor meg hátra”. Egyébként a Szőlővirág ünnepért a feleségemet, Ágnest illeti a dicséret, ő dolgozik rengeteget a rendezvényért, ami szüreti mulatságnak indult, majd Antunovits Antal képviselő javasolta, kössük össze a nemzetiségek ünnepével. Így lett belőle, immár több éve Szőlővirág ünnep. Fontosnak éreztük a hagyományápolást, a szokások megtartását. Az Érdi Művésztelep támogatása meg úgy kezdődött, hogy Bozsogi János, a helyi televízió akkori igazgatója meghívott az alakuló ülésre. Úgy érzem, a sors keze mindig benne van ezekben az eseményekben. A Művésztelep megalakulásakor ugyanis hiányzott egy művész, így lett alapító tagja a lányom, Mariann, aki maga is képzőművész. Az egész családom ilyen, ha hívják, nem tud nemet mondani!

-Azt hiszem nem tévedek, ha azt mondom: sikeresnek mondhatja az életét, hiszen sikeres és elismert a szakmájában és Érden is köztiszteletnek örvend. Feleségével három gyermeket nevelt fel és három unkája is van. Az érdekel, vajon van-e még valami, amit szeretne megvalósítani az életében?

Barátaim körében anekdotaszerűen elterjedt rólam, hogy számomra Ófalu határánál van a világ vége, mert bármennyire hihetetlenül hangzik is, szinte alig mozdultam ki Érdről, egész eddigi életemből szinte teljesen kimaradt az utazás! Mindössze kétszer voltam külföldön, és akkor sem éreztem jól magam. Most mégis arra érzek indíttatást, hogy egy kicsit körülnézzek a nagyvilágban. Az első lépést már két éve megtettem: vettem egy olyan autót, amely hosszabb utakra is alkalmas. Úgy tűnik, ezzel is úgy leszek, mint minden mással az életemben: ahová hívnak, oda megyek! Többnyire barátokhoz csatlakozunk, így idén nyáron többek között egy egyhetes erdélyi bortúrára is készülünk. Úgy érzem, ennyi év után – 63 éves vagyok – itt az ideje annak, hogy végre Érdnél messzebbre is ellássak! Megyek tehát világot látni!

Bálint Edit (Érdi Újság)

Hudák Mihály

Érden, az ófalusi iskolába végezte el alapfokú tanulmányait, majd a budapesti Egeresi Sándor Szakmunkásképzőben bútorasztalos mesterséget szerzett. Később elvégezte az Aranykalászos Gazdaképzőt, a Mezőgazdasági szakiskolát, majd 2003 után újra beült az iskolapadba, hogy a Soós István Borászati Szakképző Iskolában a szőlész-borász szakmát is kitanulja. Megalakulása óta – tíz esztendeje – az Érdi Pincetulajdonosok Egyesületének elnöke. Ugyancsak elnöki tisztséget tölt be a helyi Kisgazda Egyesületben, valamint a Helyi Értéktár Bizottságban is. Emellett tagja még a Vitézi Rendnek és a Szent László társaságnak.