Szőlővirág Ünnep az ófalusi pincesoron

Szőlővirág Ünnepet és Nemzetiségi Találkozót tartottak szombaton az Érd Ófalusi pincesoron. Az esemény legfőbb célja a hagyományőrzés. A program évről évre színesebb, és egyre több a látogató is, ami jelzi, hogy az emberek kíváncsiak a nemzetünket alkotó kisebbségek kultúrájára.

Hasonló tartalmaink:

Délután fél háromkor a nemzetiségek felvonulásával kezdődött a nyolcadik szőlővirág ünnep. A bolgárok, görögök, szlovákok, lengyelek, horvátok, svábok zenélve, énekleve, pompás ruhában tették meg a távot a Termál Hotel Ligettől a pincesorig. Három órakor került sor az ünnepélyes megnyitóra valamint a szőlőhegy megáldására, ezt követően pedig a különböző nemzetiségek léptek színpadra. Tánccsoportok, énekkarok és népdalkörök szórakoztatták a vendégsereget.

Hudák Mihály, az Érdi Pincetulajdonosok Egyesületének elnöke elmondta, hogy az esemény legfőbb célja, a hagyományőrzés, illetve, hogy bemutatkozási lehetőséget biztosítsanak a városunkban élő nemzetiségek számára.

A program évről évre színesebb és egyre több a látogató is, ami jelzi, hogy az emberek kíváncsiak a nemzetünket alkotó kisebbségek kultúrájára és az esemény közösségépítő ereje sem elhanyagolható – hangsúlyozta Martonosi Tamás, az Érdi Pincetulajdonosok Egyesületének elnökhelyettese.

Az énekkarok illetve a tánccsoportok előadásai mellett kirakódó vásárral valamint étel és ital kóstolóval várták az érdeklődőket.

Would you like to replay the video?

fotók: Boros Sándor

Címkék