Tisztelet a hősöknek

Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata a helyi civil szervezetekkel közösen minden évben megemlékezik a város hősi halottairól. Vasárnap Ófaluban a Hősök terén gyűltek össze a megemlékezők és tisztelegtek az áldozatok emléke előtt.

Hasonló tartalmaink:

A Hősök Napját minden év májusának utolsó vasárnapján tartják Magyarországon. Eredete az 1917. évi VIII. törvényre vezethető vissza, ugyanis ebben mondták ki először, hogy a nemzet hősi halottaira kegyeletteljes tisztelettel emlékezik.

A második világháborút követően ez a nap eltűnt a naptárból, azonban a rendszerváltás után ismét visszakerült a köztudatba.

Érden minden évben kiemelten figyel az önkormányzat erre a napra, megemlékező ünnepéggel tiszteleg a város a hősök emléke előtt. Vasárnap a Himnuszt követően a Vörösmarty Mihály Gimnázium tanulója Jónás Máté Berzsenyi Dániel Magyarokhoz című versét adta elő.

Tóth Tamás alpolgármester (Fidesz-KDNP) köszöntötte a megemlékezőket, beszédében a hazaszeretetre, a család szeretetére, valamint a  hűségre hívta fel a figyelmet, elődeinktől ezeken a példákon keresztül sokat tanulhatunk – tette hozzá. Ezután a Magyar Kábel Művek Férfikarának előadásában katonadalok hangzottak el.

Aradszki András (Fidesz-KDNP) államtitkár, a térség országgyűlési képviselője a rendezvényen tartott megemlékező beszédében úgy fogalmazott, hogy a jövő építése csak akkor lesz sikeres, ha történelmi igazságokra építünk; olyan alapokra, amelyek örök értékeket képviselnek.

A megemlékezés a koszorúzással zárult. Érd Megyei Jogú Város nevében Aradszki András államtitkár, országgyűlési képviselő, valamint Tóth Tamás alpolgármester tisztelegtek a hősök emléke előtt, majd ezután a pártok, nemzetiségi önkormányzatok valamint civil szervezek is elhelyezték az emlékezés virágait az emlékmű talapzatán.

Would you like to replay the video?

fotók: Boros Sándor

Címkék