Vasárnap nyílik a VII. Érdi Művésztelep

2015-ben már hetedik alkalommal nyitja meg kapuit az Érdi Művésztelep vasárnap a városban. Idén az alapítótagok kaptak meghívást, akik ez alkalommal a Vörösmarty Mihály Gimnázium termeiben alkothatnak két hétig.

Hasonló tartalmaink:

A korábbi években Ófaluban készítették el műveiket a meghívottak, azonban ezúttal a műtermeket a Vörösmarty Mihály Gimnáziumban alakították ki. Kéri Mihály művészeti vezető elmondta, az idei meghívottakkal visszatértek a kezdetekhez, hiszen a 2009-es alapító tagok dolgoznak újra együtt.

Az elmúlt években az állandó tagok mellett néha volt egy-két személyi változás, de a minden évben itt alkotókról elmondható, hogy bár mindegyik művész saját egyedi stílusában fest, az évek alatt összecsiszolódtak, és ez tükröződik alkotásaikon is.

Az idei évben festő- és grafikusművészek alkotásaiból nyílik majd a közös kiállítás, ahol a közönség is  megismerheti a VII. Érdi Művésztelep alkotásait.

Would you like to replay the video?
Címkék