Ingyenes látásvizsgálat

Ismét programot szerveznek az érdeklődőknek az Érd és Környéke Ipartestület bemutatótermében. Ez alkalommal augusztus 14-én, pénteken 12 és 18 óra között ingyenes látásvizsgálattal várják a látogatókat.

Hasonló tartalmaink:

Az Érd és Környéke Ipartestület nemrégiben indította útjára azt programsorozatot, amelynek során a helyi és környékbeli vállalkozók és iparosok interaktív módon mutathatják be cégük tevékenységét. Ahogy azt Csóli Csaba, (az Érd és Környéke Ipartestület ügyvezető igazgatója) a bemutatóterem és a közelmúltban elindított programsorozat ötletgazdája már korábban is elmondta, a kezdeményezések célja: felhívni az érdiek figyelmét arra, ha bármire szükségük lenne, azt akár a közvetlen közelükben működő vállalkozásoktól is megkaphatják.

Az érdi Turáni Optika tart nyílt napot ez alkalommal a bemutatóteremben. Turáni Antal, optometrista látszerész, kontaktológus elmondta: a bemutatónap alkalmával teljes körű szemvizsgálatra nincs lehetőség, de látásellenőrzésre igen. A látszerész vállalkozó kiemelte: a vizsgálatra nemcsak azokat várják, akiknek valamiféle látásproblémájuk van, hanem azokat is, akik jól látnak, ugyanis nekik is lehet rejtett szembetegségük.

Would you like to replay the video?

Címkék