Negyedik lett a Delta röplabdázója a csehországi nemzetközi versenyen

Nemzetközi sikert ért el Tátrai Nikolett, az érdi Delta Röplabda Sportegyesület utánpótlás versenyzője. Az U16-os korosztályú leányzó a gyenesdiási Tóth-Lakits Petra oldalán vett részt a MEVZA strandröplabda tornáján, amelyen a negyedik legjobb párosnak bizonyult a team mindamellett, hogy a magyar fiatalok idősebb mezőnyben, U18-ban indultak.

Hasonló tartalmaink:

11840232_710153792462800_1786246038_o “Nagyon jól éreztem magam, sokkal többet tanultam a mostani hétvégén, mint eddig bármely másik versenyen. Jóval technikásabban játszottak az ellenfelek Csehországban, mint vártam, és kevesebb fizikai erőt alkalmaztak.” – nyilatkozta Tátrai Nikolett, akinek Dömötör-Mátrai Beáta az edzője. “Partneremet nem ismertem korábban, három hetet tudtunk együtt készülni a Kispesten tartott válogatott edzőtáborban.

 Az érdi tehetség nyolc éves kora óta röplabdázik. Idén fejezte be az általános iskolát Diósdon. Szeptembertől a érdi Gárdonyi Géza középfokú oktatási intézményben kezdi meg gimnáziumi tanulmányait. Legközelebb az Eötvös Kupán lép homokra az ugyancsak deltás Horváth Réka oldalán, augusztus 21-én.

pecsu.hu

Címkék