Mire kész a Bem tér, megépül a SPAR is

Javában tart a csatornázás kiegészítő programja Érden – jelentette be a polgármester. T. Mészáros András a helyszínen arról is tájékoztatott, hogy elkészült az Égerfa utca több mint egy kilométeres szakasza, amelyen nemcsak aszfaltoztak, hanem a felszíni vízelvezetést is megoldották.

Hasonló tartalmaink:

A munka folytatódik az Ürmös utcai szakasszal egészen a Diósdi útig. Ezután pedig Érd másik részén, a Tárnoki úton aszfaltoznak és teszik rendbe a vízelvezető árkokat. A polgármester arról is tájékoztatott, hogy nemsokára a Spar is építkezésbe kezd az M7-es lejárójánál. Azt mondta, hogy mire az M7-es lehajtót megépítik, addig a Spar áruház is elkészül.

A polgármester megemlítette, hogy a csatornázás utáni útépítés és a felszíni vízelvezetés rendbetétele az egész városra kiterjed.

T. Mészáros András beszélt arról is, hogy terveznek egy záportározót a Papi Földek területén, amelynek engedélyezése még tart. A polgármester azt is elmondta, hogy a víztározó környéke szabadidőközpont is lesz. Ezen a 12 hektáros területen ugyanis megépül egy halastó és egy csónakázótó is.

A polgármester szólt még arról is, hogy tartanak az egyeztetések a minisztériumokkal annak a 40 milliárd forintnak a felhasználásáról, amiről július elején született megegyezés.

Would you like to replay the video?
Címkék