Mindent a sportnak köszönhettem – így foglalta össze mondanivalóját Novák Ferenc, aki gyerekként még a Fradi kölyökcsapatában kezdett sportolni. Több évtizedet töltött el az érdi sportéletben, először mint aktív sportoló, majd edző, végül mint az Érdi VSE elnöke. Közben civil foglalkozása mellett szakosztályvezetőként a Spartacus vízilabda-csapatánál, szakosztály-igazgatóként a Honvédnál és éveken át csapatvezetőként a női vízilabda válogatottnál dolgozott. Számos kitüntetést kapott. Erről a gazdag és sikeres sportpályafutásról beszélgettünk vele.

- Mielőtt sportvezető lett, aktív sportoló volt. Hol kezdődött sportolói pályafutása és hogyan került Érdre?

- Budapesten éltünk a szüleimmel és a testvéremmel, és mint minden gyereket ebben az időben, a foci érdekelt. Így hamarosan kedvenc labdarúgócsapatom, a Fradi igazolt játékosa lettem, és a Kölyök II-ben fociztam. A Fradi fa stadionja mögötti földes pályán voltak az edzéseink. Nem kisebb edző foglalkozott velünk, mint Lakat Karcsi bácsi, aki ekkor még aktív labdarúgó volt. Ez az „ idill” 1951 augusztusában megszakadt, mivel édesapám katonatiszt volt, így a családot a Szabolcs megyei Nagyhalász községbe telepítették ki. Játékos múltam nagyon hamar kiderült a helyiek előtt, és meghívtak maguk közé játszani. Ebben a nehéz időben az emberek ott segítettek, ahol tudtak. Jegy nélkül kaptunk kenyeret és cukrot, és ez abban az időben nagyon sokat segített a családnak. Azután vége lett a kitelepítésnek, de Budapestre nem jöhettünk vissza.  Családunknak Érdligeten volt egy rokona, és többször jártunk korábban nála, így a választás Érdre esett. Albérletben kezdtük újra az életünket, én pedig visszamentem az FTC-be. Nagyon hamar megkerestek az érdi labdarúgás vezetői. Kedvezőtlen körülményeink miatt eljöttem a Fraditól és az Érdi Vörös Meteorba igazoltam.

- Hogy sikerült a beilleszkedés, kikkel játszott együtt?

- Olyan vezetőket és játékosokat ismertem meg, akik régóta az érdi labdarúgásért dolgoztak. Többek között Sulák Jánost, aki egyik fő támogatója és vezetője volt az egyesületnek. Fiatal korom ellenére hamar a felnőtt csapatba kerültem, és nagyon szép éveket töltöttem el itt Érden, a „Gödörben” (a mai Stop-Shop helyén). A körülmények nagyon „falusiak” voltak. Nem volt még vezetékes víz a pályán, nem volt meleg víz, zuhanyzó – ami ma már elképzelhetetlen. De a mérkőzés után nagyon jó zsíros kenyeret kaptunk… A pálya földes, agyagos volt, sokszor hihetetlen körülmények között kellett lejátszani a mérkőzéseket. Az Érd-alsó állomásra beérkező gőzmozdonyok vezetői hangos sípszóval biztatták a csapatokat.

Az érdiek nagyon szerették a labdarúgást. Vasárnaponként, a mérkőzés napján több ezren látogattak ki a Gödörbe. Sok esetben mai első osztályú csapatok is megirigyelhetnék azt a nézőszámot.

Pályafutásom négy korosztályt ölelt fel. Nagyszerű emberekkel, kitűnő focistákkal játszottam együtt. A két Szigetvári, Somlai Rudi, Katona Misi, Kepes Sanyi, Földházi Zoli, később Kapuvári Jani, Nagy Béla – akinek a 16-oson kívülről elvégzett szabadrúgásait jó volna a mai fiataloknak megmutatni. Közülük többen az NB I-ben vagy az NB II-ben is kamatoztathatták tudásukat.

A csapat többnyire a megyei első osztályban játszott. Ekkor még nem volt NB III, így az a szint a mai NB III-nak felelne meg. Hihetetlen nagy mérkőzéseket, rangadókat játszottunk. Ezek közül is kiemelkednek a szomszédos települések csapatai elleni mérkőzések, és persze az Érdi Építők elleni találkozók. Ezeken a mérkőzéseken 4-5 ezer ember szurkolt csapatának. Felejthetetlen élmény volt.

Pályafutásom során válaszút elé kerültem, amikor az NB II-es Oroszlányi Bányász megkeresett. Ebben az időszakban megyei válogatott is voltam, abban a csapatban NB II-es játékosok is játszhattak. Azért, hogy elcsábítsanak, egy vagon szenet küldtek az érdi vasútállomásra a családnak, amit – függetlenül attól, hogy nem igazoltam oda – megkaptunk.

Pályafutásomnak végül is egy sérüléshullám vetett véget, így 1971-ben végleg felhagytam az aktív labdarúgással.

- Itt megszakadt a kapcsolatod az érdi focival és máris kezdődött sportvezetői tevékenységed a vízilabdában?

- Nem egészen. Két évig hobby szinten teniszeztem. A focicsapat pedig kiesett a megyei első-, majd a másodosztályból is. Ekkor kértek fel edzőnek. Egy nagyon jó képességű csapat állt össze (köztük Balogh Gabi, Bilik, Jehoda), akikkel évről évre előrébb lépve visszakerültünk a megyei első osztályba. Később csatlakozott hozzánk Kapa Pali, Kiss Csaba, Vass Laci. Ez már megalapozta a későbbi labdarúgócsapat sikereit.

Erre az időszakra tehető, amikor a vízilabdához is közelebb kerültem. A 60-as, 70-es években az ipari szövetkezeteknek támogatniuk kellett a Spartacus különböző szakosztályait. A FOK-GYEM ipari szövetkezet, ahol dolgoztam, a vízilabda szakosztályt támogatta, és az elnök volt a szakosztály elnöke. A játékosoknak napi 4 órát kellett dolgozni, így bejártak a munkahelyükre. Nagyon jó barátságba kerültünk. Ők kijártak Érdre focimeccsre, én eljártam vízilabda-mérkőzésekre. Egyszer csak szóltak: gyere közénk, már úgysem focizol. Hát így kezdődött. Nagyon megszerettem a vízilabdát. Nagyon sokat kaptam, igaz, nagyon sokat is dolgoztam.

- Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a Honvéd női és férfi vízilabdacsapatának aranykora hozzád fűződik.

- Valóban a 2000-es évek voltak a legsikeresebbek, de addig rögös út vezetett. A 80-as években a szövetkezeti ipar meggyengült, nem tudta úgy támogatni a sportágat, mint korábban. A szponzori támogatások gyakorlata még nem alakult ki. A Spartacus, bár mindig egy jó középcsapat volt, nem tudott volna talpon maradni. A Budapesti Honvéd, mely lényegesen jobb körülmények között tudott dolgozni, átvette a csapatot. Ez volt a későbbi sikerek egyik része. A másik, hogy az akkori Westel mobilszolgáltatóval egy nagyon korrekt, hosszú távú megállapodást sikerült kötnünk a csapat anyagi támogatására. Ezzel a biztos anyagi hátérrel kezdtünk el azon dolgozni, hogy a külföldön játszó, olimpiai bajnok és válogatott játékosokat hazahozzuk. Így került hozzánk Molnár Tamás, Kis Gergő, Biros Péter, Vári Attila, Fodor Rajmund, később pedig Benedek Tibor. A későbbiekben csatlakozott még hozzánk Szívós Márton, Gór-Nagy Miklós, Tóth Márton, Gergely István. Velük olyan sikereket értünk el a nemzetközi porondon, amelyet azóta egyetlen  csapat sem tudott megközelíteni.

A férfi csapat mellett elkezdtük a női csapat megszervezését is. A női válogatott legjobbjait sikerült megnyerni, hogy a Honvédban folytassák pályafutásukat. Mindkét csapat az elkövetkező években sikert sikerre halmozott. A férfiak 2001-2006 között hat bajnoki címet, három Magyar Kupa győzelmet, a női csapat három bajnoki címet, és három Kupagyőzelemet tudhattak magukénak.

Nemzetközi szinten a férfiakkal négy BL-döntőt játszottunk. Ezek közül 2004-ben a hazai rendezésűt, a Margitszigeti uszodában hatezer néző előtt megnyertünk. A BL döntő mellett a LEN Szuperkupa győzelmet is begyűjtöttük. A további három döntőben az ezüstérmet szereztük meg. A lányok sem maradtak el a fiúk mögött. 2005-ben LEN Kupa és LEN Szuperkupa győzelmet mondhattak magukénak. Ebből a sikercsapatból az idén megrendezett női világbajnokságon résztvevő magyar csapatban még öten játszottak. Sajnos az anyagi háttér csökkenésével elmúlt a Honvéd „aranykora” is. Ebben az időszakban a női válogatott edzőségéről lemondó Faragó Tamás helyett Petrovics Mátyás lett az edző, engem pedig felkértek csapatvezetőnek.

- Az élsportban dolgozókat sokan irigylik az utazások miatt. Milyen élmények maradtak meg benned az utazásaidról?

- Valóban nagyon sokfelé eljutottam a világban. Mind az öt kontinensen megfordultunk a magyar vízilabda-csapatokkal. Nagyon szívesen utaztunk Olaszországba, Görögországba vagy éppen Berlinbe, ahol mindig nagyon jó mérkőzéseket játszottunk. Nem felejtem, hogy 2005-ben Nápolyban a görög bíró hogyan csalta el a BL-döntőt a Recco javára. A sors pikantériája, hogy amikor másnap a reptéren megjelent a görög bíró és meglátta a csapatot, megfordult és eltűnt, mint a kámfor.

Nem lehet elfelejteni azt sem, mikor Kanadában elvittek minket a Magyar Házba és nagy ünnepséget rendeztek tiszteletünkre, majd az 1976-os olimpia uszodájába, ahol a magyar csapat aranyérmes lett. Jó érzés volt látni, hogy a magyar játékosok nevét egy emléktábla őrzi.

Bármerre mentünk a világban, a válogatottat vagy a Honvédot elmondhatatlan szeretett fogadta az ott élő magyarok részéről. Legyen az Új-Zéland,  Brazilia vagy Argentína. Döbbenetes volt, ahogy az ott élő magyarok őrzik a magyarságukat, és ahogy áradt belőlük a hazaszeretet.

Szomorú emlék fűződik viszont Új-Zélandhoz, ahol 2011-ben a női válogatottal jártunk. Chris Church városközpontja elutazásunk után egy héttel hatalmas földrengés következtében elpusztult. Ma már csak a fényképek emlékeztetnek csodálatos templomára, épületeire.

- Milyen sportvezetői terveid vannak, milyen célok lebegnek a szemed előtt?

- Nem tudom elképzelni úgy az életem, hogy nyugdíjasként a karosszékben üljek.  Most, hogy a Honvédnál kevesebb a feladatom, nagyobb figyelmet és energiát tudok fordítani az Érdi VSE-re, amelytől igazán soha nem szakadtam el. Érdről indultam el, és itt is szeretném sportvezetői tevékenységemet befejezni.

Érdi Újság

Harmat Jenő

Névjegy

Novák Ferenc 1938-ban született Veszprémben. 1953-tól él Érden. A Kandó Kálmán Főiskolán végzett 1967-ben. Aktív sportolói pályafutását 1953-ban kezdte az Érdi Vörös Meteorban, ahol labdarúgó volt egészen 1971-ig. Sérülések miatt visszavonult, és 1973-tól 1979-ig az Érdi VSE labdarúgócsapata edzője lett. Később az ificsapat edzőjeként, majd kapusedzőként dolgozott. A Budapesti Spartacus SC-t 1973-1999 között, a Dominó Honvédot 1999- 2014 között vezette. Az Érdi VSE tiszteletbeli elnöke. Az Eszterházy Miksa emlékérem, Honvédelmért kitüntetés, és Érd Város Sportjáért Díj birtokosa.