Ma választanak az érdi diákok

 Az Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium, a Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnázium, valamint a Kós Károly Szakképző Iskola 9-12. évfolyamába járó diákjai saját polgármestert, alpolgármestert és képviselőket választhatnak.

Hasonló tartalmaink:

Érd közgyűlésének döntése értelmében az így megalakuló ifjúsági önkormányzat tízmillió forinttal gazdálkodhat.

A választás menetét és az ifjúsági önkormányzat működésének szabályait Alapokmány rögzíti, amely szerint valamennyi, az említett évfolyamokba járó diák szavazati joggal rendelkezik, jelölt azonban csak nem végzős tanuló lehet (hiszen a jelöltség után elballag az iskolából).

A diákpolgármester-jelöltek: Erdélyi Áron, a VMG tizedikes diákja, Gregor Alexandra a Kós Károly Szakképző Iskola jelöltje és Tomka Lilla a Gárdonyi iskolából. 

A választás tisztaságának megóvása érdekében Etikai Kódex is készült, amely tiltja a pártpolitizálást. Az ifjúsági önkormányzat megválasztott tagjai tanácskozási joggal részt vehetnek a város közgyűlésének és bizottságainak ülésén, ezeken az érdi diákságot érintő ügyekben felszólalhatnak, illetve ilyen ügyekben javaslattételi joggal rendelkeznek.

Arató Zsolt, Érd sajtófőnöke nyilatkozott az Érd FM-nek a választásról. Hallgassa meg az interjút!

 

Címkék