Látványos nyílt nap a Vörösmartyban

Nyílt napot tartottak a Vörösmarty Mihály Gimnáziumban. Ez alkalommal látványos kísérletekből álló, a Fény évének jegyében rendezett fizikashow-val várták az érdeklődőket az intézményben.

Hasonló tartalmaink:

A Vörösmarty Mihály Gimnáziumban már hagyomány, hogy novemberben nyílt napokat tartanak, biológia, kémia, történelem, matematika-fizika komplex tanulmányi versenyekkel, laborbemutatóval, vetélkedővel, illetve fizikashow-val egybekötve. Szilasné Mészáros Judit, a Vörösmarty Mihály Gimnázium igazgatója elmondta: az a cél, hogy a diákok érdeklődését felkeltsék a természettudományos tantárgyak iránt.

Az iskolában megtartott fizikashow-t az intézmény pedagógusai bonyolították le, tanulók segítségével és a versenyen résztvevő diákok bevonásával. A fizikashow nézői olyan kísérleteket is láthattak, amelyeket a tanórákon ritkán.

A fizikashow-n bemutatott kísérletek nagy részét a diákok maguk is kipróbálhatják otthon, de bemutatásra kerültek speciális eszközöket igénylő látványosságok is – mondta el Fülöp Péter fizikatanár. A kísérletek bemutatásával szeretnénk népszerűsíteni a fizikát, felkelteni a tudásvágyat és hogy a felfedezéseiket meg is tudják magyarázni – ezt már Varga Zsolt fizikatanár emelte ki az esemény kapcsán.

Would you like to replay the video?
Címkék