A segítőket ünnepelték

vlcsnap-2015-11-26-18h00m25s14Az Érdi Szociális Gondozó Központ a Parkvárosi Közösségi Házban emlékezett meg a Szociális Munka Napjáról.

Hasonló tartalmaink:

A Szociális Munkások Nemzetközi Szövetsége 1997-ben határozott arról, hogy minden évben november 12-én megünneplik a szociális munka napját, ami jó alkalom arra, hogy felhívja a közvélemény figyelmét azokra, akik az elesettekért dolgoznak.

A Szociális Gondozó Központ vezetője, Récsei Krisztina elmondta, hogy a szociális munka egy hivatás: összetett, sokrétű feladatot látnak el a szociális szférában dolgozók. Az intézményvezető hozzátette: az élet minden szakaszában segítséget tudnak nyújtani.

Récsei Krisztina kitért arra is, hogy az intézmény felkészült már az úgynevezett krízis időszakra is, mert a hajléktalan-ellátás területén is kiemelt munka zajlik az intézményben.

A Szociális Gondozó Központ vezetője kitért arra is, hogy általánosságban a szociális munka sokszor nem kapja meg azt a figyelmet, azt a megbecsülést a társadalomtól, amit a munka jelentősége alapján el lehetne várni, de helyi szinten nincs okuk panaszra – tette hozzá az intézményvezető.

A szociális szférában dolgozókat dr. Bács István alpolgármester is köszöntötte az ünnepségen.

Would you like to replay the video?
Címkék