A tanulni vágyó diákokat várják

Alig két hónapjuk maradt az általános iskolák végzős diákjainak, hogy eldöntsék, hol folytatják középiskolai tanulmányaikat. A választást megkönnyítendő tartott nyílt napot az érdi Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnázium tegnap, ahol az intézmény iránt érdeklődő fiatalok és szüleik nem csupán az ilyenkor szokásos tájékoztatón vehettek részt, hanem akár egy-egy tanórára is beülhettek.

Hasonló tartalmaink:

2010 őszén indultak az első gimnáziumi osztályok az egykori Gárdony Géza Általános Iskolában, amelynek híre, – mint azt az intézmény igazgatója, Pintérné Bernyó Piroska elmondta – évről évre egyre jobban terjed a fiatalok és természetesen a szülők körében is. Több szakon már tavaly is túljelentkezés volt, amire valószínűleg idén is számítani lehet, hangzott el a nyílt napon.

Az intézmény igazgatója elmondta, hogy a Gárdonyiba elsősorban azokat várják, akiket a kíváncsiság, a tudásszomj, a szorgalom hajt és, akik már most tudják, hogy négy év múlva mindenképpen tovább akarnak majd tanulni.

A tájékoztatón az is szóba került, hogy az iskola a jövő tanévben is két gimnáziumi osztályt indít, amelyekből az egyikben idegen nyelvet, a másikban pedig informatikát tanulhatnak emelt óraszámban a diákok. A felvételi lapok beadási határideje 2016. február 12-e, így a tanulóknak még van idejük eldönteni, hogy a Gárdonyiban akarnak-e továbbtanulni.

Would you like to replay the video?
Címkék