Az első négymilliárd már megérkezett

Megérkezett az első négymilliárd forint a Modern Városok program keretein belül – derült ki többek között a polgármester sajtótájékoztatóján, ahol Lukács Kármen, a tatabányai Gyémántfürdő ügyvezetője volt T. Mészáros András vendége. Együttműködési megállapodást írtak alá a felek, így az érdi lakcímkártyával érkező látogatók ezentúl kedvezményesen mehetnek a Gyémántfürdőbe.

Hasonló tartalmaink:

Az Agárdi Popstrandhoz, a Budakeszi Vadasparkhoz, és a törökbálinti Izgiland Játszóházhoz hasonlóan újabb megállapodást kötött a város, így ezentúl az érdiek már a Tatabányai Gyémántfürdőt is kedvezményesen vehetik igénybe, a többitől eltérően nem 10 százalékkal, hanem 25 százalékkal olcsóbban lehet bejutni a fürdőbe. Strand, élményfürdő, szauna, játszóház, masszázs, sportpályák, sportuszoda, élményfürdő és rendezvények várják immár kedvezményesen az érdieket.

– Megérkezett az első négymilliárd forint a Modern Városok program keretein belül, s már a belügyminisztériumnak elküldtük azokat a fejlesztési elképzeléseket, amiket ebből az összegből el tudunk indítani – mondta el T. Mészáros András, aki hozzátette, hogy ingatlanvásárlás is van az összegben, három Búvár utcai telket szeretnének megvásárolni, ahol később létrejöhet a Felső-Parkvárosi Oktatási Központ is 37 ezer négyzetméteren, emellett a Téglagyár területét is szeretnék megvenni. Ebből az összegből továbbá a felső-parkvárosi részen egészen a papi földekig szeretnék megoldani a felszíni vízelvezetést, hisz utóbbinál szeretnének kialakítani egy záportározót, amely vendéglátásra és szabadidős tevékenységre is alkalmas lesz.

A polgármester elmondta azt is, hogy a december 17-én idén utoljára összeülő közgyűlés elé terjeszti a rendőrkapitánysággal már nyolc éve működő megállapodás meghosszabbítását a közbiztonság érdekében. Ehhez hasonlóan a tavaly december óta működő ügyelettel ugyancsak egy 2016-ra szóló megállapodást akarnak kötni.

A megyei jogú városok kezdeményezése alapján a Kárpátaljai magyarok megsegítése is napirendi pont lesz, és a minden évben szükséges munkatervet is elkészítik.

T. Mészáros András szerint a legérdekesebb napirendi pont a tájékoztató lesz a képviselők idei tevékenységről lesz.

A polgármester szót ejtett a december 8-án átadott M7-es le- és felhajtójáról is.

Would you like to replay the video?
Címkék