Idén először: Idősek karácsonya a Szepesben

Szépkorúak házát, hatékonyabb információcserét, több programot, róluk szóló rendezvényt szorgalmaznak a városban, és azokat az időseket is szeretnék megszólítani, akik nem tagjai egyetlen érdi nyugdíjasklubnak sem – derült ki az újraalakult Idősügyi Tanács első értekezletén, amit a Polgárok Házában tartottak meg a napokban.

Hasonló tartalmaink:

A statisztikai adatok szerint csaknem tizennégyezer 60 éven felüli ember él városunkban, de hiába működik Érden tíznél is több nyugdíjas klub, legfeljebb nyolcszáz idős ember vesz részt a programjaikban. A közelmúltban újjáalakult Idősügyi Tanács többek között azt is célul tűzte ki, hogy azokat az időseket is megszólítsa, akik eddig információ hiányában, vagy bármi más miatt kimaradtak a közösségi életből.

A tanács november, 23-án, Simó Károly alpolgármester elnökletével megtartott ülésén Czinderné Tassi Beátát, a Szepes Gyzla Művelődési Központ igazgató-helyettesét az Idősügyi Tanács elnökhelyettesévé választották, valamint Boros Károly mellett a Szociális és Egészségügyi Bizottságba is delegálták. Druzsin Józsefet pedig a Nevelési és Kulturális Bizottságba választották meg tanácskozási joggal való részvételre.

A bizottságokban az idősek érdekeit képviselik az őket érintő javaslatok tárgyalásakor. Abban is megegyeztek a tanács tagjai, hogy a jövőben Badalai Ödönnét is rendszeresen meghívják üléseikre, aki kiváló szervezési tapasztalatokkal rendelkezik, hiszen hosszú évekig sikeres kapcsolattartója volt a városi nyugdíjaskluboknak.

Simó Károly alpolgármester ismertette az Idősügyi Tanács, Boros Károly által részletesen kidolgozott, jövő évi munkatervének főbb pontjait. Mindenekelőtt fontosnak tartják, hogy minél több idős emberhez eljussanak az őket érintő információk. Szeretnék, ha minél több szépkorú bekapcsolódna a nyugdíjasklubok munkájába, így bővülnének a meglévők, és akár újabb klubok is alakulhatnának. A kormányzat által meghirdetett pályázatok megírásához azonban elkélne a hivatali dolgozók segítsége, hogy számítógépes ismerteik hiányossága okán ne maradjanak le a pályázatokról.

Az érdi nyugdíjasok jövőre is készülnek az idősek világnapja megünneplésére és a hagyományos, mindig jó hangulatú ki mit tud rendezvényt sem fogják kihagyni, de szívesen szerveznének egy városi lecsófesztivált is. Fontosnak tartják a rendszeres kapcsolattartást nemcsak a nyugdíjas klubokkal, hanem a karitatív szervezetekkel is, hogy ezáltal is szélesítsék az információcserét és az együttműködést.

Druzsin József egy, az idősek számára meghirdetett novellapályázat kiírását is javasolta, amelyben felidézhetnék a történelmi és családi emlékeiket. Azt is szorgalmazta, hogy tartsanak nyugdíjas pedagógus napot. Mint kiderült, szeretnének egy Idősek Házát is, amit mindannyian használhatnának, de felmerült a kérdés, hogyan tudná mindenki megközelíteni? Javasolták még, hogy a helyi televízióban is legyen nyugdíjas műsor, és érdemes lenne az országos idősügyi programhoz is csatlakozni.

Macsotay Tibor, a Városi Polgárőr Egyesület elnöke ingyenes bűnmegelőzési előadások megtartását, Janzsó Mónika, a Vöröskereszt érdi szervezetének vezetője pedig az elsősegélynyújtással kapcsolatos tájékoztatás megszervezését ajánlotta fel az idősek részére. Körmöczi Erika, a Humán iroda vezetője jó hírrel szolgált: idén először kerül sor az Idősek karácsonya városi rendezvényre, amit amit a művelődési házban tartanak meg december 15-én 14 órai kezdettel.  Ide minden hatvan év feletti érdit szeretettel várnak – a belépés ingyenes.

Érdi Újság,  Bálint Edit      

Címkék