A Kőrösi kétszer

Érden rendezték meg az MLSZ szervezésében az Intézményi Bozsik-program soron következő fordulóját. A kétnapos torna első versenynapján a II-es, majd az I-es korcsoport mérkőzéseit rendezték meg. Mindkét korcsoportban az Érdi Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola tanulói bizonyultak a legjobbnak.

Hasonló tartalmaink:

Megtelt fiatal futballistákkal a Treff Sportcentrum az elmúlt hétvégén, ugyanis az MLSZ Bozsik programjának keretein belül két napos futsal tornát rendezett az Érdi Asterix.

Godány Balázs, szervező elmondta, hogy szombaton a II-es korcsoport, vagyis a 3-4. osztályosok mérkőzésire került sor, utána az óvódások is pályára léptek, Érd összes óvodájából érkezett csapat. Vasárnap az I-es korcsoport, vagyis az 1-2. osztályosok mérkőztek meg egymással. Mindkét korosztályban nyolc csapat indult. A futsal igen népszerű ebben a korosztályban, de többségük a nagypályát is kipróbálta már.

A szombati versenynapon az érdi Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola tanulói szerezték meg a győzelmet. A döntőben az érdi Teleki Sámuel Általános Iskolát utasították maguk mögé, így ők lettek az ezüstérmesek. Persze nem szomorkodtak a harmadik helyen végzett budafokiak sem.

Vasárnap szintén a Kőrösi Iskola tanulói bizonyultak a legjobbnak, második helyen a Budafoki Hermann Ottó Általános Iskola csapata végzett, míg a bronzérmet a Gárdonyisok szerezték meg.

Az Intézményi Bozsik-programkövetkező érdi állomását január 16-án, a Batthyány Tornacsarnokban rendezik meg.

Would you like to replay the video?
Címkék