2016 perc röplabda: eggyel nő a tét

Megint lesz maratoni röplabdázás Érden. A hagyományoknak megfelelően január 1-jén éjfélkor kezdődik a játék, és ezúttal persze 2016 percen át tart, vagyis csaknem másfél napig pattog majd a labda a Batthyány Általános és Sportiskola tornacsarnokában.

Hasonló tartalmaink:

Több mint százötven röplabdás tizenhat csapatra osztva igyekszik majd elhódítani a tornagyőztesnek járó címet január 1-3. között, a “2016 perc röplabda, a röplabdázás ünnepe” elnevezésű évnyitó szabadidősport-rendezvényen, Érden.

A vegyes röplabda szabályai szerint játszanak a csapatok, fiúk és lányok együtt. A tornát 2009 óta szervezik meg – mondta el Dömötör László szervező, a Delta Röplabda Sportegyesület elnöke.

A Batthyány János Általános Iskola Tornacsarnokában január 1-jén éjfélkor kezdik el ütni a labdát, és pontosan 2016 percen át zajlik majd a játék két csoportban. A csoportküzdelmeket követően alsó- és felsőházban folytatódnak a mérkőzések. A legtöbb pontot és így a végső győzelmet megszerző gárda jutalmul a hazai rendezésű Európa-bajnokságra készülő női junior válogatottal játszik gálamérkőzést január 3-án délelőtt. A 2015-ös Európa-liga-győztes és Eb-n szerepelt felnőtt válogatott tagjai is kilátogatnak az eseményre.

Rendhagyó lesz a torna történetében, hogy elsőként itt lesz köszöntve a 2016-ban 70. születésnapját ünneplő Magyar Röplabda Szövetség.

A 2016 perc röplabda fővédnöke dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, úszóolimpikon. Védnöke T. Mészáros András érdi polgármester és dr. Aradszki László országgyűlési képviselő, valamint dr. Kovács Ferenc, a Magyar Röplabda Szövetség elnöke.

 

2016 perc meghívó

Címkék