Ismerkedés a sváb szokásokkal

Jóllehet a fél éve működő Pumukli Német Nemzetiségi Óvodában már a hétköznapokban is hangsúlyosabb szerepet kap a német nyelv, a kultúra és a hagyományok, az intézményben most mégis úgy gondolták, hogy mindezzel egy tematikus hét keretében is érdemes foglalkozni.

Hasonló tartalmaink:

A gyerekek a sváb néptánccal és zenével, a nemzetiségi viseletekkel, nem utolsósorban pedig a jellegzetes sváb ízekkel is megismerkedhettek az egy hét során. A cél az, hogy a hagyományokat minél jobban megismerhessék a gyerekek.

Would you like to replay the video?

A sváb népszokásokat az Érdi Német Nemzetiségi Önkormányzat mutatta be a kicsiknek. Vittek nekik például rozmaringot, hiszen a németek és a svábok életében fontos szerepet játszott és játszik a mai napig a rozmaring. A tisztaságot jelképezi,  szerencsét és egészséget hoz, tartották őseink. Éppen ezért minden fontos alkalomkor megjelenik, legyen az születés, esküvő, keresztelő, vagy akár a végső búcsú.

A német nemzetiségi óvoda tavaly szeptemberben nyitott a Riminyáki úton. A város 2014 év végén kapott a kormánytól 800 millió forint működési támogatást, amelyből elkülönítettek 70 millió forintot a Riminyáki úton található óvoda felújítására, hogy ismét működhessen.

Címkék