Igazi nagycsaládos: öt gyermeke mellett egy vendég kislányt is nevel, volt elnöke az Ága-Boga egyesületnek, később főtitkára a Nagycsaládosok Országos Egyesületének. Két ikerbaba mellett továbbképzésre jár, és tavasszal elnökként térhet vissza a NOE-ba. Kardosné Gyurkó Katalinnal beszélgettünk családról és családtámogatásról.

– Egy évtizedig háromgyerekes család voltak. Hogy lett a három csemetéből hat?

– A nagycsaládosok tapasztalhatták: ahol három gyerek van, ott kettő mindig összefog a harmadik ellen. A két nagyfiam, Bendegúz és Benedek – akik most 14 és fél, illetve 11 évesek – gyakran játszottak együtt, a tizenhárom éves Luca pedig többször magára maradt, különösen, ahogy nőttek, és a nemükre egyre inkább jellemző játékokat játszottak. Mikor az ikreinket vártuk, tudomásunkra jutott, hogy egy Lucával egyidős, piliscsabai kislány, Boglárka, befogadó családot keres, hogy Érden folytathassa úszóedzéseit. Mondtam a férjemnek: ha a lányunkkal egy iskolába járna, örömmel fogadnám. Fél órával később kiderült, hogy Bogit is a Gárdonyiba íratták… Így került hozzánk. Keményen edz, nagyon tehetséges kislány, korosztályában országosan a harmadik. Hétfőtől péntekig van velünk, hétvégére hazaviszi az édesapja. Lucával nagyon jó barátnők lettek: keveseknek adatik meg, hogy kiskamaszként ilyen véd- és dacszövetség alakuljon ki két lány között. Mindig van, akivel önfeledten lehet nevetni és megbeszélni az iskolai dolgokat, bár azért nincsenek sülve-főve együtt: külön osztályba járnak, és az én lányom nem úszik, hanem néptáncol, ahogy a fiaim is. Az Apróforrás Néptáncegyüttesben táncolnak Százhalombattán. Tavaly decemberben eljutottak a Fölszállott a páva tehetségkutató verseny középdöntőjébe. Az ikrek pedig sok-sok kérés, imádság után, kegyelemmel érkeztek hozzánk.

– Négy gyerek, aki három különböző iskolába jár, és külön programjaik, edzéseik vannak, mellettük pedig ott van a két egyéves – hogy tudja megszervezni a mindennapokat, hogyan telik egy átlagos hétfő?

– Hat-fél hét között kelek, elkészítem a reggelit, a tízórait. A kicsik ilyenkor még legtöbbször alszanak a férjemmel. Nekünk, felnőtteknek, csúsztatott az időbeosztásunk: ő később kel, este viszont én fekszem le hamarabb, és ő van a babákkal, ha szükséges. Szeretek reggelenként a nagyokkal lenni, mivel ilyenkor csak rájuk figyelhetek. Én viszem őket az iskolába, így útközben is beszélgethetünk. Megkérdezem, hogy aznap kinek és miért kell épp szorítani, megbeszéljük, ki hánykor végez aznap. A suli előtt egy gyors puszi, egy intés vagy egy áldás, és már szaladnak is. Majd egy kis bevásárlás, és irány haza: játék a babákkal, házimunka, főzés, és ha sikerül, tornázom is. Most már velünk él az édesanyám is, róla is mi gondoskodunk. A négy nagyból kettő itthon ebédel velem és a babákkal, délután pedig leülnek a nagy ebédlőasztalhoz, és együtt tanulnak. Aztán néptánc, egyéb programok, játék – este tízig lendületben vagyunk. A nagyok egyébként sokat segítenek: játszanak a picikkel, teregetnek, porszívóznak, kipakolják a mosogatógépet, néha főznek is maguknak egy-két egyszerűbb ételt. Megértették, hogy bizonyos háztartási munkákat át kell vállalniuk, hogy több időm jusson a velük való együttlétre. Nem könnyű időszak van most mögöttünk: a babák születése után bővítettük a régi házunkat. Nemrég ugyan berendezkedtünk az új részben is, de még mindig van tennivaló. Egy héten három napra van segítségem: kétszer egy nagycsaládos anyuka jön, egyszer pedig anyósom. Ez azért is nagyon jó, mert hamarosan visszatérek a munkába: a Nagycsaládosok Országos Egyesületének most már hivatalosan is az elnökjelöltje vagyok. Korábban, az ikrek születése előtt, főtitkár voltam a szervezetnél. Április végén lesz a tisztújítás, jól esik, hogy visszavárnak. Egyébként most is elég aktívan élek: eljárok egy Oázis női körbe, ahol az anyaság, a nőiség kérdéseiről beszélgetünk, emellett csoportvezetési képzéseken is részt veszek. Lakitelken is voltam nemrég; ide Lezsák Sándor, a népfőiskola alapítója hívott. Két évig dolgoztam elnök úr mellett, a Varga Domokos Nagycsaládos Közéleti Kollégiumot vezettem a népfőiskolán. Lezsák Sándort nagyon hiteles embernek tartom, aki mindenkiben a jót próbálja meglátni, és aki mindenkit bátorít, hogy merjen többet megmutatni magából, merje a jót tenni. A népfőiskola pedig csodálatos: olyan szellemi műhely, ami az épületeivel, a kiállításaival, a gyűjteményekkel, mindennel értékeket közvetít. Utoljára az ikrek születése előtt voltam ott, és nagyon jólesett újra találkozni a régi kollégákkal.

– A népfőiskolán a CSOK-ról is meghallgatott egy előadást. Nagycsaládosként mi a véleménye?

– Csak azt tudom ajánlani mindenkinek, hogy bátran vállaljon gyermeket! Nem az anyagi szempontok miatt, hanem pusztán azért, mert egy kisbaba hatalmas öröm. Átélni, ahogy átöleli a nyakamat, nézni, ahogy nyiladozik az értelme. Egy-egy gyermek érkezéskor kivirágzik az egész család, mindenki mosolyog, és összeragyog a szemünk…

– Ön is ezért szeretett volna még egy (jobban mondva két) picit a három nagy mellé?

– Hiába dolgoztam a nagycsaládokért, egy idő után úgy éreztem: bár nagyon szeretem a munkámat, már nem elégít ki, és sóvárogva néztem a várandós anyukákat. A férjem is szeretett volna még kisbabát, így belevágtunk. Nagyon örültünk, hogy ikrek, hiszen a három nagy mellett a pici gyakorlatilag egykeként nőtt volna fel. Persze, kezdetben nehéz volt a kettővel, de megtanultam egyszerre szoptatni őket, olykor egyszerre is aludtak, ami könnyebbé tette a helyzetet.

– Mikor érezte úgy, hogy visszatérne a munka világába?

– Félévesek voltak, amikor Lezsák Sándor megkérdezte, hogyan képzelem a továbbiakat. Jólesett ez a kérdés, azt jelentette számomra, hogy nem felejtettek el. Azt válaszoltam, hogy még nem tudom biztosan; három út van előttem, és majd meglátom, merre érzek inkább elhívást. Tavaly szeptemberben, a NOE őszi találkozóján többen megkérdezték, vállalnám-e idén tavasszal az elnökjelöltséget. Ezen azért morfondíroznom kellett egy kicsit, mert csupán azért, hogy az „elnök” szó ott legyen a nevem mellett, nem vállaltam volna a jelölést. Ha jól szeretném csinálni, akkor ez hatalmas munka, kellett, hogy érezzem: az Úrnak ezzel célja van, odaküld és segíti is a munkámat. Ez utóbbi nagyon fontos, a feladatok mellett áldás is kell az életünkre. Ebben az időben olyan bátorítást, nyilatkozatokat, igéket kaptam, amelyek mind arra biztattak, vágjak bele. Jöttek sorra azok az emberek is, akik segítséget ajánlottak, így nem leszek egyedül a munkám során. Még egy harcot meg kellett vívnom magammal, ez pedig a pénzkérdés volt. Az elnökség ugyanis önkéntes munka. Kaptam két másik felkérést is, amelyek viszont fizetős állások lettek volna, és ha ezek valamelyikét választom, az természetesen a család anyagi gyarapodásához járult volna hozzá. A redőny, a kanapé, egy új függöny – szemben az önkéntes munkával, olyan célért, amiben hiszek, amit fontosnak tartok. Ugyanakkor úgy éreztem, érzem: bármilyen jól jönne a pénz, sokkal nagyobb dolog, amikor az áldást várjuk. Nem lennék boldog a két másik pozícióban. Maradok tehát főállású anyuka, mellette foglalkozom a NOE-val, szerényen, de tisztességesen megélünk, egy jó ügyért dolgozom, és örömöm telik benne. Ennél többre nincs is szükség.

– Más családokkal együtt alapítója, majd elnöke volt az Ága-Boga Nagycsaládosok Érdi Egyesületének. Nem gondolt arra, hogy ismét valamilyen tisztséget vállaljon az érdi szervezetben?

– Lassan tíz éve, hogy az Ága-Boga megalakult. Egy évig csak csoportként működtünk: kezdetben dr. Vassné Baki Ilona tiszteletes asszony adott nekünk helyet a parkvárosi református plébánián, majd egyesület lettünk, és folyamatosan nőtt a tagcsaládok száma. 2007-től 2010-ig voltam én az elnök, NOE főtitkári megbízatásomig. Akkor sem tölthettem be vezető pozíciót egy másik nagycsaládos egyesületben, elnökként sem tehetem majd. Persze továbbra is kapcsolatban vagyunk, figyelem a munkájukat, ha tudok, szívesen segítek. Az Ága-Bogának egyébként most új elnöke van, aki nagyon kitartó és határozott, és véghez tudja vinni elképzeléseit és mellette van egy rendkívül ügyes szervező is, aki nagyon sokat tesz a családokért.

– Egy évtizede már, hogy a nagycsaládokért dolgozik, önkéntesen. Közgazdász végzettsége van, sosem vágyott jól fizető állásra, magas beosztásra?

– Dehogynem! Középiskola és egyetem után másra sem vágytam. Vállalkozások menedzselését tanultam, ezzel is szerettem volna foglalkozni. Úgy jöttünk ki a főiskoláról, hogy mi vagyunk a jövő vezetői. A legnagyobb fiam megszületése előtt nagy cégeknél dolgoztam, aztán jött egymás után három gyerek, és a férjem súlyos betegsége, a nyirokmirigy daganat. Nagyon nehéz két évünk volt: mikor kiderült, hogy eredményes volt a kezelés, tudásomat, szolgálataimat felajánlottam az Úristennek. Így fejeztem ki a hálámat azért, hogy van családom, férjem, van, aki mellett reggel felébredhetek. Ekkor kezdtem dolgozni a nagycsaládokért, előbb helyi, majd országos szinten.

– Szakemberként hogyan látja, milyen anyagi helyzetben élnek most a nagycsaládok?

– Vannak nagyon szegény családok, ahol valóban a családi pótlékból és segélyekből élnek. A középréteg szinte teljesen hiányzik: akinek alacsonyabb a jövedelme és minden forint számít, az inkább csak egy vagy két gyereket vállal. Sok fiatal most kezd kifutni az időből. A magasabb fizetéssel rendelkezők közt megint gyakrabban előfordul a három vagy annál több gyermek, mert ők a korábbi megszorításokkal teli kormányzat idején is el tudtak tartani nagyobb családot is. Ide tartoznak például a mérnökök. A jelenlegi kormány intézkedései pont a középosztályon segítenek: a családoknál hagyják a jövedelmet, adókedvezmények formájában, míg a nagyon szegények esetében a munka felé kívánják orientálni a szülőket, hogy a jövedelmükből tartsák el a családjukat. A CSOK-ot nem a „megélhetési gyerekvállalóknak” találták ki, akik csak azért szeretnének sok gyereket, mert „jár hozzá” tízmillió forint. Aki ugyanis nem rendelkezik semmiféle önerővel, annak nagyon nehéz igénybe vennie ezt a támogatást. Akiknek van egy pici lakásuk, vagy épp lakástakarékot gyűjtögettek, esetleg telkük van, de pénzhiány miatt nem tudják elkezdeni az építkezést, azoknak ez nagy lehetőség. A CSOK az előző félévben körülbelül hatezer családon segített. Ha azt nézzük, hogy kétszázezer nagycsalád van ma Magyarországon, ez nem tűnik nagy számnak, mégis hatalmas előrelépés ahhoz képest, hogy korábban semmilyen lakástámogatást nem kaptak. A CSOK egyébként hosszú távú tervezést igényel: tíz évig életvitel szerint az adott ingatlanban kell élnie a családnak, és akkor sem költözhetnek el onnan, ha a szülők munkahelye megszűnik, és az adott településen nem kapnak munkát. Van tehát benne kockázat, de ez tudatos életvitellel, kellő megfontolással csökkenthető. A tíz plusz tízmilliós támogatás nagyon nagy segítség: magam is ismerek olyan családot, ahol a megfelelő méretű lakás volt eddig az akadálya annak, hogy nem született több gyermek. Azt nem hiszem, hogy valaki csak azért vállal majd több gyereket, mert azzal nagyobb lakáshoz juthat, hiszen egy gyerek felnevelése ma körülbelül húszmillió forintba – tehát a támogatás duplájába – kerül. Amikor a nagyfiam kicsit keserűen megjegyezte, hogy az egyik osztálytársa több mint kétszázezer forint értékű mobiltelefont kapott karácsonyra, azt válaszoltam: te meg, fiam, négy tesót, ami nyolcvanmillió forintot ér – amin persze ő mosolygott. Tudatosan azok vállalnak több gyereket, akik egyszerűen értik, miért jó egy nagycsalád, miért jó a több testvér, és akik dolgoznak azon, hogy működjön a házasságuk. Őket érdemes támogatni abban, hogy ne szegényedjenek el, hogy jobb minőségű élettel a szülők is példaként álljanak majd gyermekeik előtt.

 Érdi Újság

Ádám Katalin

Kardosné Gyurkó Katalin 37 éves, férjével, Kardos Botonddal öt gyermekük van. Vecsésen nőtt fel, külkereskedelmi szakközépiskolába járt, majd Tatabányán, a Modern Üzleti Tudományok Főiskoláján közgazdászként végzett. A gyermekek mellett, a Corvinus Egyetemen megszerezte második diplomáját, marketing szakon. Alapítója az Ága-Boga Nagycsaládosok Érdi Egyesületének, melynek 2008-tól 2010-ig elnökségi tagja. 2010 és 2014 között a Nagycsaládosok Országos Egyesületének főtitkára.