Tizennégy egyéni- és három csapat dobogós hely az érdi birkózók mérlege

Dénes Mercédesz Kijevben, a 20. kiemelt ukrán birkózók és edzők emlékére rendezett versenyen vett részt a magyar női felnőtt válogatottal, képviselve az érdi birkózást. Az edzőtáborral összekötött versenyen hét ország hölgyei vettek részt, mérették össze felkészültségüket. 53 kg-ban Mercédesznek nagy csatában bronzérmet sikerült szereznie.

Hasonló tartalmaink:

Az Érdi Spartacus február 14-én – Nyársapáton a Ceglédi VSE rendezésében – a késő estig tartó közel 180 főt felvonultató területi kötöttfogású egyéni- és csapatbajnokságon vettek részt, ahol tizenhárom érmet szereztek, köztük hat arany-, három ezüst- négy bronzérmet, valamint öt ötödik, pontszerző helyet, az egyéni versenyek pontversenyében a harmadik helyet érte el.

A területi csapatbajnokságok során a Spartacus diák csapata ezüst-, a serdülő csapata bronzérmet ért el, s ezzel jogot szereztek az országos döntőn való indulásra.

 

Egyéni verseny eredményei:

Diák II. korcsoport:

29 kg Feik Lázár V.

32 kg Bákai Ferenc V.

32 kg Kaszás Elza V.

35 kg Gazsi Máté II.

38 kg Sipos Milán V.

42 kg Gyenes Bence III.

42 kg Hegedűs-Nagy Bence III.

+63 kg Karcagi-Demjén Zoltán I.

 

Diák I. korcsoport:

32 kg Nedvig Máthé I.

50 kg Sipos Alex V.

54 kg Krausz István I.

76 kg Egri Zalán I.

85 kg Nagy Gergely II.

 

Serdülő korcsoport:

54 kg Sipos Boglárka III.

63 kg Mezei Dominik I.

69 kg Mezei Patrik I.

76 kg Végh Artúr II.

85 kg Varga Dániel III.

 

Diák csapat tagjai:

Feik Lázár, Bákai Ferenc, Bogyai Csenge, Kaszás Elza, Kaszás Lilla, Gazsi Máté, Gyenes Bence, Hegedűs-Nagy Bence, Hermann Norbert, Sipos Milán, Karcagi-Demjén Zoltán

 

Serdülő csapat tagjai:

Nedvig Máthé, Sipos Boglárka, Mezei Dominik, Mezei Patrik, Végh Artúr, Varga Dániel

Címkék