Három plusz négy érdi a keretben

Szűkítette 28 fős keretét Ambros Martín és Elek Gábor a magyar női kézilabda válogatott két szövetségi kapitánya, akik nem mellesleg a Győri Audi ETO KC és az FTC-Rail Cargo Hungaria vezetőedzői. A szűkített 18 fős keretben három jelenlegi és négy korábbi érdi kapott helyet.

Hasonló tartalmaink:

A március 9-én a lengyelekkel Koszalinban, illetve március 13-án Érden, az Érd Arénában Európa-bajnoki selejtező mérkőzéseket vívó magyar válogatott bő keretébe három jelenlegi és négy korábbi érdi került be, s mind bent maradtak a szűk keretben is. Az ÉRD csapatkapitánya, kapusa Janurik Kinga mellett a beálló, Kisfaludy Anettre és a balátlövő, Klivinyi Kingára számítanak a szövetségi kapitányok. A tavaly nyáron távozók közül a jelenleg az FTC-t erősítő Szekeres Klárára és Schatzl Nadine-ra is számítanak Elek Gáborék, de Kovács Annára – aki korábban többször volt a bő keret tagja – ezúttal már élesben is számítanak. A tavaly év közben távozó Triscsuk Krisztina is újra a hazai csapat tagjaként léphet pályára az Érd Arénában.

El tudnánk képzelni egy ilyen, „felforgatott” érdi sort: Janurik – Kovács Anna, Triscsuk Krisztina, Szekeres Klára, Kisfaludy Anett, Klivinyi Kinga, Schatzl Nadine.

A MAGYAR NŐI KÉZILABDA-VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: 
BÍRÓ Blanka (Ipress Center-Vác), JANURIK Kinga (ÉRD), KISS Éva (Győri Audi ETO)
Jobbszélsők: LUKÁCS Viktória (FTC-Rail Cargo Hungaria), ORBÁN Adrienn (Győri Audi ETO)
Jobbátlövők: HORNYÁK Dóra (FTC-Rail Cargo Hungaria), KOVÁCS Anna (Dunaújvárosi KKA)
Irányítók: KOVACSICS Anikó (Győri Audi ETO), SZUCSÁNSZKI Zita (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Beállók: KISFALUDY Anett (ÉRD), MÉSZÁROS Rea (FTC-Rail Cargo Hungaria), SZAMORÁNSKY Piroska (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Balátlövők: KLIVINYI Kinga (ÉRD), SZEKERES Klára (FTC-Rail Cargo Hungaria), TRISCSUK Krisztina (Dunaújvárosi KKA), ZÁCSIK Szandra (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Balszélsők: ERDŐSI Ildikó (Siófok KC), SCHATZL Nadine (FTC-Rail Cargo Hungaria)

Szövetségi kapitány: ELEK Gábor, Ambros MARTÍN
Edző: Siti Bea

A VÁLOGATOTT PROGRAMJA MÁRCIUSBAN
EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐK
3. forduló – március 9., 20.30, Koszalin: Lengyelország–Magyarország
4. forduló – március 13., 18.30, Érd: Magyarország–Lengyelország
Az 5. és 6. fordulót júniusban rendezik, a magyar válogatott előbb Szlovákiában, majd Finnország ellen itthon lép pályára.

A csoport állása: 1. Magyarország 4 pont (70–44), 2. Lengyelország 4 (52–33), 3. Szlovákia 0 (40–55), 4. Finnország 0 (37–67)
A csoport első két helyezettje, valamint a 7 selejtezőcsoport legjobb harmadik helyezettje vehet részt a 2016 decemberi svédországi Európa-bajnokságon. 

 

Címkék