A kézilabdások sajtóosztálya kapta a PRO Publicitast

A Pro Publicitas Érd Díjat 2016-ban az Érdi Sport Kft. nyerte el az újságírók és az itt élők szavazatai alapján. A kitüntetést a magyar sajtó napja alkalmából az az érdi vagy térségi közintézmény, hivatal, kollektíva, illetve szervezet kapja, amely az elmúlt egy évben leginkább partner volt az itt élők tájékoztatásában.

Hasonló tartalmaink:

Az Érdi Sport Kft. az elismerést a lényegre törő, informatív, segítőkész munkájáért, a média érdekeit messzemenően figyelembe vevő tevékenységéért, a szurkolók, valamint az NBI-es női kézilabda-csapat eredményeit figyelemmel kísérő nézők, olvasók és hallgatók gyors, precíz és hiteles tájékoztatásáért kapta.

A potenciális díjazottakat az Érd TV, az Érd FM 101,3 és az ÉrdMost.hu portál munkatársai jelölték, majd a végső döntést az érdiek hozták meg, akik az ÉrdMost.hu oldalon szavazhattak arról, ki kapja a díjat. A másik jelölt a Csuka Zoltán Városi Könyvtár volt. Az intézmény a médiumok munkatársai és a városlakók szerint is kitűnően kommunikál, hiszen a jelölés mellett, rengeteg szavazatot kapott.

Az Érd Médiacentrum dolgozói a jelölés során elsősorban azt értékelték, hogy egy intézmény mennyire volt együttműködő és kezdeményező a kommunikációban, valamint, hogy tájékoztatási gyakorlatuk milyen mértékben elégítette ki az ügyfelek, az itt élők és a sajtó információs igényeit.

Reméljük, hogy ez a díj, azon felül, hogy komoly elismerését jelenti az Érdi Sport Kft. kommunikációs munkájának, a jövőben ösztönözni fogja mindazon intézményeket, amelyek az itt élő emberekkel, közösségekkel, valamint a helyi médiával napi kapcsolatban vannak.

A PRO Publicitas Díjat 2016. március 23-án az  ÉRD – FTC-Rail Cargo Hungaria női NB I kézilabda-mérkőzés előtt adják át az Érd Arénában.

Címkék