Majdnem csoda – második kiadás

Szinte minden kézilabdaszerető magyar szurkoló tisztában van vele, hogy a női bajnokság két topcsapata, a Győri Audi ETO KC és az FTC-Rail Cargo Hungaria majdhogynem szent és sérthetetlen a többi együttes számára, de itt van az ÉRD, amely évek óta fejlődik és ezt ezúttal, a bajnoki címvédő fővárosi zöld-fehérek ellen ismét bizonyította, még ha nem is ért pontot.

Hasonló tartalmaink:

Néhány hete az ÉRD Arénában gyűlt össze a magyar női kézilabda válogatott, előbb egy médianyilvános edzés után utazott Lengyelországba az Európa-bajnoki selejtező odavágójára, majd itthon is megküzdött a lengyelekkel. A médianyilvános edzésen három ÉRD-FTC páros is összeállt a bemelegítés erejéig (Janurik Kinga–Mészáros Rea, Klivinyi Kinga–Szucsánszki Zita és Kisfaludy Anett–Zácsik Szandra), látható volt, hogy mindegyik páros összhangban és jó viszonyban van egymással. De a bajnokság az más kávéház, ezúttal kőkemény ellenfelekként léptek pályára.

A Fradi bajnoki címvédőként esélyesként érkezett, de aki ismeri Szabó Edina harcosságát, az tudja, hogy ha valaki, akkor ő képes átadni vehemenciáját a csapatának. Így is indult a meccs, változatos megoldások után Katarina Krpezs-Slezák két, Mireya González, Klivinyi Kinga és Fekete Bozsana egy-egy góljával az ÉRD villámrajtot vett és 5–2-re lépett el.

A Fradi felébredt, de Elek Gábor az egygólos hátrány ellenére már a 13. percben kénytelen volt kikérni első idejét. Ez meghozta az áttörést a vendég támadásokban, pedig Janurik Kinga extraklasszis teljesítményt nyújtott – a szünetben már 13 (!) védésnél járt –, de a parádés szereplés igaz volt az első harminc percben hét gólig jutó Katarina Krpezs-Slezákra is. Az érdiek ennek ellenére egygólos, 14–13-as hátránnyal vonultak a szünetre.

A fordulás után, ha Dragi, a sárkány nem is, az általa képviselt csapat szárnyra kapott, Katarina Krpezs-Slezák nyolcadik gólja után a félidei hátrányból kétgólos előnyt hozott össze az ÉRD – jött is a második Elek-időkérés. Az egyperces szusszanás ismét jót tett a népligetieknek, a 4–1-es érdi szériára 5–1-gyel válaszoltak.

Az FTC kétgólos előnyénél a pesszimisták hitték, hogy itt a vég érdi szempontból, de az ÉRD Aréna tele volt optimizmussal, ami természetesen Klivinyi Kingáékra is hatott. Újabb 4–1-es érdi sorozat után már tudtuk, hogy itt vagy dráma lesz, vagy csoda.

Elek Gábor persze egyikben sem hitt, zsinórban négy gólt szerezve ismét fordítottak a fővárosiak, amikor jött Klivinyi Kinga, először a keresztlécet majdnem kettétörve lőtt gólt, majd az ÉRD további két gólját is ő szerezte.

Az utolsó percben a pontszerzés reménye is lógott a levegőben, de egy vitatható eset után a Fradi ötödik hétmétereséhez jutott, amit a büntetőből hibátlan Szekerczés Luca belőtt, ezzel egy pillanat alatt szertefoszlatta az érdi csodát.

A közelmúltban, még januárban az ÉRD a Győr elleni idegenbeli egygólos vereséggel az egyik oroszlán bajszát már megráncigálta, majd legutóbbi két meccsén is kaotikus végjátékban kapott ki egy-egy góllal a francia Issy Paristól a KEK-ben és a Dunaújváros vendégeként a bajnokságban. A másik oroszlán bajszát is sikerült megráncigálni, de ezért sem adtak pontot.

Az ÉRD hazai pályán 27–26-os vereséget szenvedett a bajnoki címvédő FTC-Rail Cargo Hungariatól. Az 53 gólt hozó meccsen Janurik Kinga 23 (!) védést mutatott be.

Az ÉRD legközelebb március 26-án lép pályára, amikor a Fehérvár KC-t fogadja 18.00 órától az ÉRD Arénában.

K&H női kézilabda liga, 19. forduló

ÉRD – FTC-RAIL CARGO HUNGARIA 26–27 (13–14)

ÉRD: JANURIK – KRPEZS-SLEZÁK 8 (2), M. GONZÁLEZ 6, A. Bulatovics 1, Kisfaludy, KLIVINYI 7, Fekete B. 2. Csere: Gridnyeva, Győri (kapusok), Signaté, Barján, O. Vukcsevics, Gulyás, Havronyina, Szabó L. 2 (2).

Edző: Szabó Edina

FTC: SZIKORA – SCHATZL 5, Zácsik, PENA 4, Szamoránsky P. 2, SZUCSÁNSZKI 5, Kovacsicz 2. Csere: Szekeres, Mészáros R., Szekerczés 5 (5), Hornyák D. 2, Lukács V. 2.

Edző: Elek Gábor

 

Érd, 1600 néző. Vezette: Kékes Cs., Kékes P.

Az eredmény alakulása: 6. perc: 5–2. 11. p.: 6–5. 21. p.: 10–11. 25. p.: 12–12. 35. p.: 17–15. 43. p.: 18–19. 49. p.: 21–20. 53. p.: 22–24.

Hétméteresek: 4/4, ill. 5/5

Kiállítások: –, ill. 10 perc

MESTERMÉRLEG:

Szabó Edina: – Remek védekezés, még annál is remekebb kapusteljesítmény. Közel voltunk a pontszerzéshez, ha ez sikerült volna, akkor nem lett volna érdemtelen. Sajnos ez így alakult, megpróbálunk ebből a remek teljesítményből erőt kovácsolni. Egy biztos, hogy csak gratulálni tudok a csapatomnak. A hibákat megpróbáljuk kijavítani, hogy még jobbak legyünk.

Elek Gábor: – Iszonyatos szerencsével győztünk, nagyon jó mérkőzés volt, de sok hibával. Küzdelmes meccs volt. Meglátszott rajtunk a két és fél-háromhetes szünet. Kevés időnk volt, de ennél azért jobb teljesítmény kellett volna. Annak örülök, hogy ezek ellenére tudtunk nyerni, de azt nagy szerencsével. Gratulálok az Érdnek, mert nagyon jól kézilabdázott ma, nagy harcra késztetett minket.

A játéknap másik meccsén:

SIÓFOK KC – DUNAÚJVÁROSI KOHÁSZ KA 27–25 (17–12)

Legjobb dobók: L. González 6, El-Gaui 5, Németh Cs. 4, ill. Kovács Anna, Triscsuk 5–5, Bulath, Azari, Horváth B. 3–3.

Címkék