Dénes Mercédesz Európa Bajnoki bronzérmes

Két arany-, három bronzérem, csapat harmadik hely Kecskeméten, valamint Dénes Mercédesz Európa-bajnoki bronzérmet ünnepelhetett az Érdi Spartacus színeiben.

Hasonló tartalmaink:

Április 1-én, pénteken az U23-as Európa Bajnokságon a bulgáriai Ruszéban az Érdi Spartacus válogatott kiválósága Dénes Mercédesz 53 kg-ban lépett szőnyegre. Az első mérkőzésén az orosz Maliseva ellen nem volt esélye, de vigaszágon továbbmenetelve tussal verte a spanyol ellenfelét, így a harmadik helyért lküzdhetett, ahol 11–0-ra technikai tussal verte a moldovai Julia Leordát, így bronzérmet szerzett.

Kecskemét:

Április 3-án, Kecskeméten kadet- és junior válogató rangsorversenyt rendeztek. Az érdi birkózók kitettek magukért, bár Váncza István bordasérülése miatt nem tudott részt venni a versenyen, de így is öt éremmel tértek haza. A juniorok között Nagy Krisztián és Kovács Bence aranyérmet szerzett, ezzel közel kerültek a címeres mez megszerzéséhez. A pontversenyben elért csapat harmadik hely kifejezetten kiemeli az érdi edzők és versenyzők munkáját.

Kecskeméti csapatképen balról jobbra: Berta Mike, Südi Gábor, Nagy Krisztián, Tar Mihály, Kovács Bence, Pataki Sámuel, Buzás Patrik

 

Eredmények:

Kadet korcsoport:

54 kg Berta Mike III.

63 kg Buzás Patrik III.

85 kg Pataki Sámuel III.

Junior korcsoport:

50 kg Nagy Krisztián I.

55 kg Kovács Bence I.

Címkék