Három alkotó a Pódiumon

Három alkotó mutatkozott be a közönségnek tegnap a Poly-Art Alapítványnak a Városi Könyvtárban megtartott pódiumestjén. Az amatőr művészekkel Somfai István az alapítvány elnöke beszélgetett.

Hasonló tartalmaink:

A Poly-Art Alapítvány több mint húsz éve biztosít rendszeres bemutatkozási lehetőséget a városban illetve annak vonzáskörzetében élő – elsősorban műkedvelő – alkotóknak. A kiállítások és alkotótelepek szervezése valamint az irodalmi és képzőművészeti kiadványok megjelentetése mellett az alapítvány évente kétszer tart a mostanihoz hasonló pódiumesteket, ahol az alkotókkal folytatott beszélgetések során nem csak a művet, hanem a művészt is jobban megismerheti a közönség.

A ma már nyugdíjas gyógypedagógus, a harminc évig Svédországban élő Kajtár László néhány éve költözött haza Magyarországra, és alig néhány hónapja ismerkedett meg az alapítvánnyal. Mint mondta, a fő tevékenysége ugyan sohasem az alkotás volt, de az iránta való érdeklődés állandó, így nagyon örült, hogy rátalált az érdi művészeti közösségre.

Az est másik képzőművésze Márkus József, aki ha kisebb nagyobb szünetekkel is, de szintén évtizedek óta alkot. Ahogy Kajtár László, úgy ő is hosszabb ideig volt külföldön, amely utazások a művészetén is nyomot hagytak – tette hozzá.

A rendezvényen nem csak a képzőművészet, hanem az irodalom is képviseltette magát. A másik két művésszel ellentétben Dr. Karácsony István már régi ismerős a helyi kulturális életben. Tegnap elsősorban legújabb, immár tizenkettedik kötetéről tudhattak meg többet az érdeklődők, ami a szerző reményei szerint egy könnyed élményt jelent majd az olvasóknak.

Címkék