Rendkívüli ülést tartanak Százhalombattán Kiss László erőszak-ügye miatt

Rendkívüli ülést tartanak Százhalombattán Kiss László erőszak-ügye miatt – közölte a város Polgármesteri Hivatala az Érd Médiacentrummal. Kiss László az úszókapitányság mellett Százhalombatta alpolgármestere is. 

Hasonló tartalmaink:

Nem indult az önkormányzati választáson Kiss László, Vezér Mihály, Százhalombatta polgármestere azonban felkérte őt 2014-ben az alpolgármesteri tisztségre. Az Érd Médiacentrum úgy értesült, hogy csütörtökön 15 órakor arról tárgyalnak a battai képviselők, miként kezeljék az ügyet. A testület akár vissza is vonhatja az alpolgármesteri megbízását.

Kiss László egyébként az Értünk Százhalombattai Közéleti Egyesület tagja (melynek elnöke Vezér Mihály polgármester). 2010-ben még a képviselőségért is elindult, azonban nem jutott be . Kiss a város díszpolgára és a helyi uszodát is róla nevezték el. Kiss Lászlóról 2013-ban életrajzi könyv jelent meg “Az Edzőfejedelem” címmel, melynek megjelenését a városi önkormányzat több millió forinttal támogatta.

Kiss Lászlóról kedden derült ki, hogy nemi erőszak miatt három évre börtönre ítélték, mert másik két csapattársával 1962-ben megerőszakoltak egy fiatal lányt. Ebből 20 hónapot töltött le, utána, 1963-ban szabadult.

Vezér Mihály polgármester azt mondta Indexnek, hogy csak most, kedden értesült Kiss büntetőügyéről, és tudomása szerint a helyi képviselők sem tudtak Kiss múltjának erről a részletéről.

Vezér azt is hozzátette, hogy „amit Kiss László 55 évvel ezelőtt tett, azért megbűnhődött és megbánta. 55 év óta példás életet él, világraszóló sikereket hozott hazánknak. Munkásságát minden kormány, a hazai és nemzetközi sportélet is elismerte. “Ezek a tények is hozzátartoznak a személy megítéléséhez.”

Szerdán a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) két ülést tartott az ügy miatt, amelyről Gyárfás Tamás elnök azt mondta, hogy korábban nem titkolt tényekről van szó. Előbb a sportág vezetői, majd az edzőbizottság tagjai is bizalmat szavaztak Kissnek.

 

Címkék