Az igazán nagy sportolót a tettei határozzák meg

Az Érdi Box Klub két ökölvívója, Szigetvári Bendegúz és Farkas Huba vettek részt a Vasas otthonában rendezett id. Süllős Gyula emlékversenyen, ahol Szigetvári Bendegúz rendkívül nemes gesztust tett.

Hasonló tartalmaink:

Hivatalosan egy ezüst-, és egy bronzérmet szereztek az Érdi Box Klub versenyzői az id. Süllős Gyula emlékversenyen, amely egy kiválasztóverseny volt a serdülők Európa-bajnokságára. A hivatalos eredmények ellenére mégis csak a Farkas Huba által szerzett bronzérmet hozták haza az érdiek.

Történt ugyanis, hogy a 48 kilogrammosok között Szigetvári Bendegúz mellett további két induló volt, a sorsolás szerencsés volt, mert az érdi ökölvívónak döntőznie kellett volna, ám Dobrádi Csilla és Zsolt, az ÉBK edzői úgy döntöttek, hogy nem szeretnék, ha megtörne Bendegúz fejlődése, mert MTK-s ellenfele nála sokkal több tapasztalattal bír, majdnem egy fejjel magasabb és két évvel idősebb nála.

0523_ébk

Szigetvári Bendegúz a dobogó második fokán, de ezüstérem nélkül.

„Az ellenfél hiába volt 13-14 éves, jócskán megelőzi saját korosztályát, egy nagyon erős gyerekről van szó.” – fogalmazott Dobrádi Zsolt, az ÉBK vezetőedzője, a Magyar Olimpiai Bizottság ökölvívásért felelős utánpótlás vezetője.

Az elődöntőben az MTK-s bokszoló egy újpesti ellenféllel került össze, akinek edzői viszont az első menetbeli rászámolás után bedobták a törülközőt, mert – mint Dobrádi Zsolt fogalmazott – nem látták értelmét a meccs folytatásának. „Ez a meccs is közrejátszott, hogy nem engedtük Bendegúzt a döntőbe, ez őt kicsit szíven ütötte. A nagy fordulat akkor ért minket is és az egész vezetést, aki ott volt, amikor az eredményhirdetés közben Bendegúz már az ezüstéremmel a nyakában lejött a dobogóról és a harmadik helyezettnek átadta azt, ugyanis ő bokszolt a győztessel.”

„Remélem, hogy Bnedegúz és szülei is megértik, hogy csak miatta álltunk el a döntőtől.” – fűzte hozzá Dobrádi Zsolt.

Hiába, az igazán nagy sportolót nem eredményei, hanem tettei teszik naggyá!

A másik, viszont ténylegesen kiharcolt érmet Farkas Huba szerezte, aki az eddigi 56 kilogramm helyett az 59 kilósok között indult. Farkas a miskolci, diákolimpiai bajnokkal bokszolt a döntőbe jutásért, ám a harmadik menetben bekapott egy nagy ütést, így vége lett a meccsnek. Dobrádi Zsolt elmondta, hogy az eredménytől függetlenül Farkas Huba bekerülhet a válogatottba, mert miskolci riválisa ellen nem sokan bírják három menetig a ringben. A válogatottsági meghívó azért is külön öröm, mert az ökölvívóknál a legtöbb esetben azok kerülnek be a válogatottba, akik a legnagyobb versenyeken a legjobb eredményeket érik el.

Nem áll meg az élet az Érdi Box Klub háza táján, hiszen csütörtöktől szombatig Egerben lesz jelenésük a Bornemissza Emlékversenyen, illetve a Dobó Katica emlékversenyen, ahol négy érdi lép a kötelek közé, a Bozsányi-testvérek, Gregor Alexandra, illetve Häfner Ildikó.

Címkék