A jelentéktelennek tűnő részletek krónikása

A jelentéktelennek tűnő részletek krónikása Informatikusnak és hitoktatónak tanult, de évek óta számítógépes grafikusként keresi a kenyerét. Miközben Érden él és dolgozik, „belerajzolja magát” a városba. Ceruzával örökíti meg mindazt, ami mások számára hétköznapi és semmitmondó.

Hasonló tartalmaink:

– Emlékszik rá, mikor kezdte Érdet rajzolgatni?

– Hat évvel ezelőtt, 2010-ben indítottam el az internetes blogomat. Akkor kezdtem el rendszeresen közölni a városról készült legfrissebb munkáimat. Igaz, előtte is gyakran előfordult, hogy megálltam az utcán, és elkezdem lerajzolni azt, aminek a látványa ott és akkor, hirtelen megragadott. Így aztán még mindig találok „első” rajzokat, sőt még azoknál is régebbieket. De az úgynevezett folyamatos rajzolás körülbelül hat éve kezdődött.

– És egyáltalán rajzolgatni?

–Az egykori Ötös számú, a jelenlegi Gárdonyi iskolában kezdtem a tanulmányaimat, de bármilyen meglepő, nem voltam ügyes rajzból. Talán azért nem, mert nem érdekeltek a kötelező feladatok. Sakkfigurákat meg különféle tárgyakat rajzolni egyáltalán nem volt számomra szórakoztató. A vízfestéssel is gondjaim voltak, nem szerettem ezt a technikát. Később mégis sikerült vele valamelyest megbarátkoznom, de most sem ez a kedvencem. Általános iskola után a Kósban – igaz, akkor még 220-as számú Szakmunkásképzőnek hívták – levelezőn szereztem meg az érettségit. Közben Eőry Emil képzőművészeti szakkörét is látogattam a művelődési házban. Csak akkor hagytam abba, amikor egyetemre iratkoztam Veszprémbe. Ott is jártam alkotói szakkörbe. Bárhová sodort is az élet, az ilyen csoportokat mindig sikerült felkutatnom.

– A papír és a ceruza tehát mindig megtalálta.

– Igen. Tulajdonképpen kisiskolás koromtól rajzoltam, csak nem azt, amit az iskolában kértek vagy elvártak. Kezdetben a robotok meg a csontvázak voltak a kedvenceim. Gyakran megihlettek az akkoriban népszerű fantasztikus filmek hősei is. A Csillagok háborúját még az érdi művelődési ház mozijában láttam először, tudniillik, akkor még volt mozi itt a városban! Szóval sokat rajzoltam korábban is, a festést meg máig csak tanulom. Újra meg újra elkezdem, de valamiért mégsem az én világom. Talán az agyam jobban rááll „vonalakra”. Vonalakat húzok a papírra, amelyekből foltok lesznek, aztán kialakul a rajz. Igaz, a tanáraim folyton figyelmeztettek, hogy a természetben nincsenek vonalak, csupán foltok vannak, hozzám mégis közelebb állnak a vonalkák és szerintem a természetben is felfedezhetőek.

– A vonalaknak köszönhető, hogy végül grafikus lett?

– Így hozta az élet, bár az egyetemen informatika szakon tanultam. Egyik szakdolgozatomat tipográfiából, a másikat művészettörténetből írtam, utóbbit hitoktatói szakon. Sikerült összekötnöm az egyébként egymástól meglehetősen távol álló tárgyakat. Később grafikusként kezdtem dolgozni, autodidaktaként tanultam meg a szakmai fogásokat. Jelenleg a feleségemmel együtt egy kis grafikai és nyomdai stúdiót vezetünk. Azzal kell foglalkozni, amire igény van. Szeretem a számítógépes grafikát, mert mindig változik, új eszközök, módszerek tűnnek fel, s igazi kihívást jelent számomra megfelelni a megrendelők igényeinek.

szaboszszilveszter

Szabó Sz. Szilárd

– Az érdi rajzok nem megbízásból születnek. Hogyan kezdődött ez a sorozat?

– Pár évvel ezelőtt felkerekedtem, s elindultam nyelvet tanulni Írországba, majd Angliába. Az első fizetésemből rajzeszközöket vásároltam. Ceruzát, tust meg mártogatós tollat vettem, majd addig kutattam, mígnem Dublinban találtam egy rajzszakkört, ahol befogadtak. Később Birminghamben is csatlakoztam egy hasonló csapathoz. Az interneten pedig olyan alkotói közösségeket is felfedeztem, amelyeknek tagjai alkalomszerűen az utcán, metrón vagy itt-ott utcákon és tereken rajzolási szándékkal gyűlnek össze. Csak ekkor derült ki számomra, hogy rajtam kívül még rengetegen vannak olyanok, akik azzal a céllal örökítik meg a környezetüket, hogy maradjon egy „lenyomat”, egy halvány emlék a jelenből a jövőnek. rengeteg országban. Mint egykor a felfedezők, amikor még nem volt fényképezőgép, kézzel rajzolták le mindazt, amit megláttak: hegyvonulatot, sziklát, bogarat, bármit. Így lehet megint a városok utcáit, tereit, épületeit, apró részleteit „újra felfedezni”. Érdekesnek és roppant izgalmasnak találtam, hogy lám, mások is csinálnak effélét. Örültem, hogy rajtam kívül is vannak még ilyen „megszállottak”. Ettől kezdve jómagam is céltudatosan nekiláttam az érdi rajzoknak. Az utcai rajzolókból internetes csoportok is alakultak, gondoltam, csatlakozom is valamelyikhez. Kiderült, csupán pár kattintás egy blogot létrehozni, s innentől már folyamatosan meg lehet tölteni tartalommal. Röviddel a blog létrehozása után csatlakoztam a „Városi rajzolók” nemzetközi online csoportjához (www.urbansketchers.org), amely behálózta már az egész világot, s Szingapúrtól Los Angelesig vannak helyi szervezetei. Itt fedeztem fel, hogy Magyarországról többen is tagjai vagyunk. Sokan utazásaikat is lerajzolják, én maradtam az érdi rajzoknál.

– Sokan talán azt mondanák, nem sok megörökíteni való akad a városban. Hogyan talál rá a témákra?

– Eiffel-torony valóban nincs, de még a legszűkebb környezetemben is bőven akad más, amiről érdemes rajzot készíteni. Egyáltalán nem programszerű számomra, hogy híres épületeket kellene megörökítenem. Legfeljebb egyszer, ha majd sorra kerül. Engem inkább a jelentéktelennek tűnő dolgok érdekelnek, amelyek mások számára hétköznapiak és észrevétlenek.

– Mitől függ, hogy lesz-e valamiből rajz?

– Nálam ez gyerekesen egyszerű: nyitott szemmel járok-kelek, s bevillan: hű, ez tök jó! Ha nem sietek épp valahová, máris előveszem a füzetemet és hozzálátok. Tehát, hogy miből lesz rajz, kizárólag attól függ, hogy észreveszem-e, feltűnik-e valami előttem, ami megtetszik, és ellenállhatatlan késztetést érzek, hogy megörökítsem. Ha észreveszem, hogy átépítenek valamit, sietek idejében lerajzolni a régi állapotot. Igaz, néha versenyt kellene futnom az idővel, mert megesik, hogy gyorsabban lebontanak például egy tűzoltószertárt, mintsem, hogy odaérnék a rajzeszközeimmel. Főként azok a dolgok érdekelnek, amelyeken már rajta van az idő nyoma. Lepergett az épületről a vakolat, rozsda marta, omladozik. Leginkább azok az utcaképek ragadnak meg, amelyek a szűkebb környezetemben fordulnak elő, ismerem őket, szinte naponta elmegyek mellettük. Tavaly például lerajzoltam egy régi kerekes kutat, ma már hiába keresnénk, elnyelte egy társasházi építkezés. Nem tartom olyan nagy dolognak, hogy így jártamban-keltemben megörökítek valamit, de néha magam is megdöbbenek, hogy olyan dolgok maradnak fenn a rajzok által, amelyeknek már hűlt helyét találni, kitörölte az idő, a fejlődés vagy esetleg a nemtörődömség.

– Rajzait tehát előbb vagy utóbb történelmivé érleli az idő.

– Érd rengeteget változott az utóbbi években. Már egyre több olyan rajzom lesz a városról, amelyikről csak „becsszóra” fogják elhinni, hogy ebben a városban készült! Ilyenek például a Vörösmarty Gimnázium melletti bódék, az üvegesműhely, amelyek mára teljesen eltűntek. Mivel alapvetően inkább apróságokat, jelentéktelennek tűnő részleteket szoktam lerajzolni, néha fel sem tűnik a változás. A központban például észrevettem egy kukát, amely ide-oda vándorolt. Nem lehetett megállapítani, hova tartozik. Néha csak zacskók, máskor rongyok lógtak ki belőle. Nekem téma volt. Közben átépítették a Pelikán épületét és a vándorkuka is eltűnt. Ha építkezés folyik a városban, feltétlenül lerajzolom a markolót meg darut. Talán gyermekkoromból maradt meg ez a ragaszkodás a munkagépekhez.

– Visszatér egyes helyszínekre? Van olyan, amit kétszer is megrajzolt?

– A gimnázium körül elhelyezkedő régi bódékat többször is megörökítettem és a régi Pelikán áruház épületét is. Igen, vannak olyan helyek, részletek, amelyek rajzok formájában vissza-viszszatérnek a jegyzetfüzetemben. Az egyszerű, de valamiért mégis érdekes, dolgok keltik fel a figyelmemet. A lakótelep egyik épületének tetején rengeteg mobilátjátszó antenna van, ami engem a sci-fi filmekre emlékeztet. Ehhez a témához is többször visszatértem. Azért kedvelem a kisebb rajzokat, mert gyorsan elkészülnek. Nekem meg nincs túl sok időm erre, bármennyire is kedvelem. Többnyire 10–15 perces munkák ezek. A nagyobbakra, az A/4-es formátumokra fél, esetleg egy órát kell néha rászánnom, de utóbbiakból jóval kevesebb van, mert a nagy papírral nehéz egy kerékpárra támaszkodva vagy hátizsákon dolgozni.

uveges-szaboszszilveszter

Üveges

– Biztosan mondták már, hogy könnyebb dolga lenne egy digitális fényképezőgéppel.

– Igen, volt már ilyen javaslat, de én nem vagyok elég ügyes ahhoz, hogy szép felvételeket készítsek. Biztosan nem sikerülne épp azt és úgy megörökítenem, mint amit a rajzaimmal sikerül elérnem. Én a rajzhoz jobban értek, mint a fényképezéshez, közelebb áll hozzám, ez az egyszerűbb, kifejezőbb is számomra.

– Meg szokták kérdezni az emberek, mit csinál a tollal meg a füzettel a kezében?

– Adódott már néhány vicces jelenet emiatt, hiszen alapvetően szokatlan, hogy valaki azért áll meg az utcán, hogy rajzolgasson. Ha meglátnak a ceruzával meg füzettel, néha még meg is ijednek, hogy valami hatósági ember lehetek. Többször gondolták már, hogy adóellenőr vagy parkolóőr vagyok, esetleg az önkormányzat megbízásából vizsgálódom. Előfordult, hogy megkértek, ne írjak fel büntetést, kifizetik a parkolást, hiszen csak épp most álltak be az autóval! Egy hölgy meg azt kérte tőlem számon, mikor jönnek már csatornázni, hiszen már régen bejelentették, hogy ideértek az utcába. Én csak rajzolok! – szabadkoztam, de ezt sokszor nem értik. Mi az, hogy „csak” rajzolok? Egyszer annyira belemélyedtem az alkotásba, hogy egyik barátomnak sikerült észrevétlenül mögém lopóznia, majd annyira megijesztett, hogy a ceruza is kiesett a kezemből. De nem egyszer az eső is produkált már váratlan helyzeteket. Különösen a csapadékos Angliában, ahol nemrégen sikerült megörökítenem azt a kéttornyú várat, amely a Gyűrűk ura film ihletője volt. Nagyon örültem, hogy lerajzolhattam, de mielőtt elkészültem, elkezdett zuhogni az eső. Mondanom sem kell, hogy a száradás később látható nyomot hagyott a papíron.

– Megszámolta, hány érdi helyszínt sikerült így megőriznie a jövőnek?

– Sajnos nem tudom megmondani, mert nem kronológiai sorrendben, hanem épp abba a füzetbe rajzolok, amelyik a kezem ügyébe kerül és üres lap is van még benne. Nem sorban, hanem alkalomszerűen készülnek a grafikák. Tavaly májusban, amikor a Szepes Gyula Művelődési Központban rendeztek a rajzaimból kiállítást, 95 rajzot számoltam, ennyi került a falra. Azóta persze újabbak is készültek. Ugyanakkor nemcsak itt a városban, hanem bármerre járok, szívesen megörökítem, ami megtetszik. Nem rendszereztem a rajzokat, nincsenek külön érdi füzeteim, csupán rajzok vannak, amelyek között meg-megbújnak az érdiek is. Sajnos, néha még a dátumot is elfelejtem ráírni.

– Télen is szokott rajzolgatni az utcán?

– Előfordul. Ha eldöntöm, hogy rajzolni indulok, nincs, ami megállítson. Egyébként a városi utcai rajzolóknak van egy tízpontos, afféle íratlan szabálya. A legfontosabbak egyike, hogy az alkotásnak a helyszínen kell elkészülnie, hiszen nem fikció, hanem valós tárgya van a műnek. Az kerül a papírra, amit látunk, ott, akkor és úgy, ahogy épp látható. Persze, senki sem ellenőrzi, de én tartom magam ehhez. Természetesen, ha úgy érzem, hogy egy kis javítást, kiegészítést igényel a rajz, azt nem hagyom ki, egy-két apró kiigazítás még megengedhető.

– Sok látogatója van az Érdi Rajzok blognak?

– Többnyire a barátaim követik figyelemmel a munkáimat. A Facebookra is fel szoktam tenni a rajzaimat. Ilyenkor reagálnak is rá az ismerőseim. Bár lehet, csupán udvariasságból, de többnyire pozitívak a visszajelzések. Pár évvel ezelőtt még szerveztem kisebb-nagyobb gyalogos vagy biciklitúrákat, messzebbre meg busszal vagy vonattal utaztunk el különleges és szép helyekre. „Piktúráknak” neveztem el és olyan érdeklődőkre számítottam, akiket hozzám hasonlóan érdekelnek az olyan jellegű kirándulások, amelyeken nemcsak nézelődni lehet, hanem rajzolgatni is. Jártunk például a Közlekedési Múzeumban, voltunk Pákozdon, majd a Csepel Művekben meg a Tatai-tónál is. Meglepően nagy volt rá az érdeklődés, hiszen bőven akadt rajztéma is, meg aztán jó volt együtt lenni azokkal, akik hozzám hasonló „megszállottak”. Később időhiány miatt elmaradtak. Már gondoltam rá, hogy jó lenne megszervezni megint!

– Hogyan fogadta, hogy grafikai gyűjteményét június elején felvették a települési értéktárba, Érdikum lett?

– Meglepetésként ért. Nem számítottam rá, hogy ezek a kis rajzok ennyire felkeltik az érdiek figyelmét. Természetesen örülök ennek a megtiszteltetésnek és elismerésnek! Mindenképpen arra ösztönöz, hogy folytassam. Azt hiszem, bőven akad még a városban olyan téma, amiről rajzot lehet készíteni.

Érdi Újság: Bálint Edit, képek: erdi-rajzok.blogspot.hu

Címkék