Felújítások a Vörösmarty Mihály Gimnáziumban
A tanév végével felújítási munkálatok kezdődtek a Vörösmarty Mihály Gimnáziumban. Három szinten a vizesblokkok teljes átalakítása valósul meg. A munkálatokat önkormányzati és alapítványi forrásból finanszírozza az intézmény. Várhatóan augusztusig befejezik a felújítást.
Évtizedes probléma kerül orvoslásra az érdi Vörösmarty Mihály Gimnáziumban. Aki valaha járt az intézményben diákként, pedagógusként, vagy akár vendégként jól emlékszik, hogy sajnos a mosdóknak kellemetlen szaga volt. Eddig anyagi forrás hiányában nem volt lehetőség a felújításra, most azonban az önkormányzat támogatásának és az iskola bál bevételeinek köszönhetően szeptemberben már az új környezetben kezdhetik a tanévet a diákok.
A felújítás három szinten zajlik, mindenhol megújulnak mind a tanári, mind pedig a tanulói mosdók és vizes blokkok.
Az iskolában nem ez az egyetlen beruházás, hiszen a Kormány elfogadta a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Programot, amely Budapest agglomerációs körzetében és a hátrányos helyzetű térségekben köznevelési infrastruktúra-bővítő beruházások megvalósítását irányozza elő. Ennek a programnak köszönhetően Érden a Vörösmarty Mihály Gimnázium új tornatermet kap.A tornacsarnok 25*30 méteres lesz, 7 és fél méteres belmagassággal. A hasznos alapterülete 1100 négyzetméter lesz, ami lehetővé teszi, hogy egyszerre két osztály is részt tudjon venni a testnevelés órán. Alkalmas lesz többek között kosárlabdára, röplabdára és teremfocira is. A munkák jó ütemben, május óta szépen haladnak itt is.