Még a nyáron megkapja minden érdi a városkártyát

Bemutatták az Érd Városkártyát csütörtökön délután a Polgárok Háza dísztermében. A kártya elsősorban a helyi kereskedők és szolgáltatók helyzetét próbálja pozitív irányba mozdítani, a vásárlók részére pedig kedvezményeket biztosítanak. 

Hasonló tartalmaink:

A város önkormányzata, az Érdi Ipartestület, valamint a  Kereskedők és Szolgáltatók Piacvédelmi Szövetsége létrehozta a városkártyát, amely külföldön és sok magyarországi településen már bizonyította, hogy mind a lakosságnak, mind pedig a vállalkozásoknak jelentős kedvezményeket biztosít.

Az önkormányzat a nyár folyamán minden érdi háztartásba eljuttatja a városkártyát, annak érdekében, hogy a csatlakozó vállalkozásoknál minél hamarabb kedvezményeket vehessenek igénybe. Az első csatlakozott elfogadóhely az Érd Aréna lesz, ahol jelentős kedvezményeket kapnak majd a jövőben az érdi lakosok.

Simó Károly alpolgármester a tájékoztatón azt mondta, hogy a cél az, hogy a helyi vállalkozókat helyzetbe hozzák, s növeljék bevételeiket. Hosszútávon az a cél, hogy az érdiek az érdieknél vásároljanak, ami mindkét fél számára előnyökkel jár majd.

A tervek szerint a kártya használata rendkívül egyszerű lesz, hiszen egy okos telefonra letölthető alkalmazásnak köszönhetően nem kell a kisvállalkozóknak drága terminálokra költeni, elég ha a telefonhoz, vagy más mobileszközhöz odaérintik majd a kártyát. A lakosság szintén igénybe tudja majd venni az applikációt, ők a visszatérítéseiket követhetik majd nyomon a segítségével.

Címkék