Kiemeltként várja az EHF-kupa sorsolást az ÉRD

Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) bécsi központjában elkészítették a Kupagyőztesek Európa Kupájával (KEK) összevont EHF-kupa 2016/2017-es évadának kiemeléseit. Frissítés!

Hasonló tartalmaink:

Az ÉRD női kézilabda csapata a Magyar Kupában szerzett ezüstérmével és a bajnokságban elért bronzérmével az EHF-kupát kiemeltként csak a selejtező harmadik körében kezdi meg. Az elmúlt két szezonban előbb a harmadik számú sorozatban, az EHF-kupában Szabó Edina csapata az elődöntőig menetelt, míg utóbb a második számú szériában, a KEK-ben a legjobb nyolc jelentette a végállomást. Ezek mind közrejátszottak abban, hogy az ÉRD ezúttal is kiemeltként vág neki a sorozatnak. Az első két kör sorsolását július 19-én tartják Bécsben, míg amiben már az érdiek is érdekeltek lesznek, arra csak október 25-én kerül sor.

Az összevont EHF-kupában összesen 61 gárda indul. A selejtező első, szeptemberben rendezett körében 26-an vesznek részt, majd a második fordulóra további 19 csapat csatlakozik a 13 továbbjutóhoz, köztük a Fehérvár KC és a KEK-ből az ÉRD-et búcsúztató francia Issy Paris Hand, de további három, a Bajnokok Ligája selejtezőjéből nem továbbjutó együttessel is bővül a mezőny. Az ÉRD a harmadik körben tizenöt további csapattal együtt kezdi meg a szereplését, így a címvédő Dunaújvárosi Kohász mellett a bronzcsatában alulmaradó DVSC-TVP és hat BL-selejtezős résztvevő is ekkor csatlakozik.

A selejtezőkör után tizenhat gárda jut be a csoportkörbe, ahonnan a negyeddöntőbe a négy darab négycsapatos csoport első két-két helyezettje jut tovább. A csoportkörben minden csapat hat mérkőzést játszik, hármat otthon, hármat idegenben, s az előzetes tervek szerint január első hétvégéjétől kezdve február közepéig minden héten lesznek mérkőzések.

A női kézilabda EHF-kupa programja:

1. selejtezőkör: 26 csapat vesz részt. Az első mérkőzéseket 2016.09.10-én vagy 11-én, a második mérkőzéseket 2016.09.17-én vagy 18-án tartják.

2. selejtezőkör: 19 csapat csatlakozik az első körből továbbjutó 13-hoz. Az első mérkőzéseket 2016.10. 15-én vagy 16-án, a második mérkőzéseket 2016.10. 22-én vagy 23-án tartják.

3. selejtezőkör: 16 csapat csatlakozik az első két kört sikerrel vevő 16-hoz. Az első mérkőzéseket 2016.11. 12-én vagy 13-án, a második mérkőzéseket egy héttel később 2016.11. 19-én vagy 20-án tartják.

Csoportkör: A selejtezőből továbbjutó tizenhat együttest négy négycsapatos csoportba osztják szét, ahol minden csapat hat-hat mérkőzést játszik.

Meccsnapok: 1. forduló: 2017. 01.07-08. 2. forduló: 2017.01.14-15. 3. forduló: 2017.01.21-22. 4. forduló: 2017.01.28-29. 5. forduló: 2017.02.04-05. 6. forduló: 2017.02.11-12.

Negyeddöntő: A negyeddöntőbe a négy csoport első két-két helyezettje jut tovább. Az első mérkőzést 2017.03.04-05-én, a másodikat egy héttel később 2017.03.11-12-én rendezik.

Elődöntő: Egyelőre nem a Bajnokok Ligájában bevált négyes döntő szerint bonyolítják le a döntőbe jutásért folytatott harcot. Az első mérkőzést 2017.04.08-09-én, a másodikat 2017.04.15-16-án tartják.

Döntő: A finálé is két mérkőzésből áll, az odavágót 2017.05.06-07-én, a visszavágót egy héttel később, 2017. 05.13-14-én rendezik.

Címkék