Két keréken a város körül sötétben is

Július 23-án, 21 órakor harmadszor rendezik meg az Érd Körbe Night éjszakai városkerülő kerékpáros túrát.

Hasonló tartalmaink:

Nem hivatalosan a 31. rendezvényére készül az Érd Körbe a július 23-ai éjszakai tekeréssel, hiszen nappali túrát már 26-szor rendeztek, kétszer tartották meg a Pataki bringázást, míg a mostani Night a harmadik esemény lesz. Hivatalosan azonban a szervezők különválasztják az eseményeket, így az őszi a 27. Érd Körbe lesz. Ez a számhalmaz azért is fontos, mert a Night is azért jött létre, mert sok igény érkezett arra, hogy ne csak két Érd Körbe legyen évente, így az időpont különlegessé tételével tették exkluzívvá az eseményt.

– Együtt van egy nagy társaság és együtt kerékpározunk az éjszakában, ez egy nagyon jó dolog – fogalmazott a szervező, Rédly Barnabás. – A legfontosabb szempont a fékek és a kerekek megfelelő állapota, és kiegészítésként az éjszakai Érd Körbén az első és hátsó lámpák is kiemelten fontosak. A rendőrség kérése volt, hogy minden résztvevő zöld láthatósági mellényt viseljen – ismertette a részvétel feltételeit a szervező, aki kiemelte az Érd Körbe Egyesület által hozott szabályt, hogy a rendezvényen tilos a zavaró hangot adó berendezés használata azért, hogy a lakosokat ne zavarják.

A nappali túrával ellentétben nem négy, hanem csak két táv között lehet válogatni, a 10 és a 30 kilométeres szakaszok között, amelyek ugyanazon az útvonalon futnak végig, mint a tavaszi és az őszi városkerülés. A III. Érd Körbe Nightra kötelező a regisztráció a www.erdkorbe.hu oldalon. A túra alsó korhatára 12 év, amit a hatályos KRESZ-szabály ír elő, viszont 18 év alatt is csak szülői vagy felnőtt felügyelettel lehet részt venni.

Szombaton 20 órától kezdődik a gyülekező a város főterén, majd pontban 21.00 órakor indul útnak a mezőny a III. Érd Körbe Nighton.

Címkék