Megnyitott az Érdi Művésztelep

Idén nyolcadik alkalommal nyitotta meg kapuit az Érdi Művésztelep július 16-án. Ez alkalommal az alapító tagok mellett az ország különböző pontjain élő és alkotó művészek is meghívást kaptak, akik a Bolyai János Általános Iskola termeiben alkothatnak két héten keresztül.

Hasonló tartalmaink:

2009-ben rendezték meg első alkalommal az Érdi Művésztelepet, amelynek keretében Ófaluban a volt II. Lajos Általános Iskola falai közt készítették el műveiket a meghívottak, majd a Vörösmarty Mihály Gimnáziumban alakították ki a műtermeket. Az alkotótelep megnyitóját július 16-án tartották, amikor beszélgetések közben elevenítették fel az elmúlt évek emlékeit a művészek.

Az alkotókról elmondható, hogy bár mindegyikük saját, egyedi stílusban fest, az évek alatt összecsiszolódtak és ez tükröződik alkotásaikon is – hangsúlyozta Kéri Mihály, az Érdi Művésztelep művészeti vezetője.

Az Érdi Művésztelep nyitónapján T. Mészáros András is köszöntötte a művészeket.  A polgármester kiemelte, a város kulturális életének egyik kiemelkedő eseménye az alkotótábor.

A tizenhárom művész két héten keresztül alkot városunkban a nyolcadik Érdi Művésztelepen. Az elkészült alkotásokból pedig idén is kiállítás nyílik majd az Érdi Galériában.

nka_logo_2012_rgb_kicsi-20140424160750

 

 

 

 

Az Érdi Művésztelep megrendezését támogatta a Nemzeti Kulturális Alap.

Címkék