Peking körül forgott minden

A héten a pekingi olimpiáról tudhattak meg többet a nyári napközis táborban résztvevő gyerekek, de természetesen sportvetélkedők és kézműves foglalkozások is színesítették a táborozók életét.

Hasonló tartalmaink:

A héten már az ötödik turnusát tartották meg a nyári napközis tábornak Parkvárosban. Az elmúlt napok – a többi turnushoz hasonlóan – az olimpia jegyében zajlottak, de kézműves foglalkozásokat és kirándulást is szerveztek a gyerekeknek.

Novoth Klára táborvezető elmondta, hogy a pekingi olimpia kabalaállatainak nevét vették fel a héten a csapatok, amelyek sorversenyeken is részt vettek. A gyerekek többségének kedvelt elfoglaltsága a bunkerépítés volt, de szívesen vettek részt a csapatjátékokban, sport- és kézműves foglalkozásokon is. A heti kirándulás Martonvásárra vezetett, ami nagy élmény volt a gyerekek számára.

A nyári napközis tábor még három héten át tart és továbbra is érdekes és színes foglalkozásokkal várják a gyerekeket.

Címkék