Bárki új mesterséget tanulhat ingyen az Érdi Szakképzési Centrumban

Tavaly szeptemberben jelentős változás történt az országos szakképzésben. A második OKJ-s szakma kitanulása is ingyenessé vált életkori határtól függetlenül. Sőt, aki felsőoktatási diplomát szerzett, de OKJ-t még nem, neki két szakmát támogat az állam, ha azt iskolarendszerű képzésben szerzi meg.

Hasonló tartalmaink:

Ez az opció nem csupán a 18-25 év közötti korosztálynak lehet hasznos, hanem a harmincasoknak, negyveneseknek, ötveneseknek szintúgy, ugyanis nincs felső életkori határ. Munka mellett esti vagy levelező tagozaton végezhető a képzés, két éven át tart, így előkészíthető vele karrierváltás is.

Pergel Antal az Érdi Szakképzési Centrum igazgatója az Érdi Újságnak elmondta, hogy júliustól már hat képzési hellyel rendelkeznek. Hozzájuk tartozik: Dabas, Kiskunlacháza, Gyál, Szigetszentmiklós, Százhalombatta és Érd. Szeptembertől összesen 32 új szakmát tanulhat náluk bárki ingyen, aki vállalja, hogy két éven keresztül az iskolarendszerű képzésben részt vesz.

- Bárkinek lehetősége van most tovább tanulni, legyen az érettségizett, szakmunkás vizsgával rendelkező, vagy diplomás. A második szakma megszerzése biztosíthatja a tanulóknak azt a lehetőséget, ami által könnyebben el tudnak helyezkedni a munkaerőpiacon, hiszen feltételezzük, hogy olyan szakmát fognak már felnőttfejjel választani, amely lényegesen közelebb áll az érdeklődési köréhez, mint adott esetben a 10-15 évvel ezelőtt kiválasztott vagy megszerzett képesítés – magyarázta az igazgató.

Pergel Antal elmondta, hogy tavaly a legnépszerűbbek a vendéglátós szakmák voltak, vagyis a cukrász, a szakács és a pincér képzésre jelentkeztek a legtöbben, de előfordulhat, hogy idén teljesen más szempontok alapján fognak választani a jelentkezők. – Vannak olyan hiányszakmák, mint amilyen a kőműves, ami bár elsőre meglepőnek tűnik, mégis érdemes abba belegondolni, hogyha egy jól képzett kőműves után érdeklődünk, akkor egyre kevesebb van belőle, ezért egyre többen választják a szakmát. A másik ilyen szakma a hegesztő képzés, amire egyre nagyobb igény jelentkezik – mondta az igazgató.

Az országban 44 szakképzési centrum van, ezért fontos megjegyezni, hogy az intézkedés nem minden szakképesítésre vonatkozik, hanem az OKJ-ban szereplő 650-ből közel 300-ra. Olyanokra, amelyek iskolai rendszerű felnőttoktatásban megszerezhetőek. Nem lehet állami pénzen beiratkozni a jellemzően 100-300 ezer forint közötti összegbe kerülő OKJ-s tanfolyamokra sem, ahol az iskolarendszernél rövidebb – fél-egy év alatt szerezhető meg értékében ugyanaz a végzettség. Persze a kevesebb óraszám miatt sok esetben felületesebb a tudás, amit az igazgató szerint „a piac visszaigazol”.

Aki nem estin, hanem nappali tagozaton végezné az iskolarendszerű OKJ-t, ő az eddigi 21 éves kor helyett 25 éves korig jelentkezhet. Ez opció lehet általános érettségi után, sikertelen egyetemi felvételi esetén, az egyetemet, főiskolát idő előtt elhagyóknak, frissdiplomásként sikertelen elhelyezkedés esetén. Első szakképesítés megszerzése során nappali tagozatnál ráadásul jár diákigazolvány, családi pótlék 20 éves korig, sőt hiányszakma választása esetén ösztöndíj is.

A felsőoktatáshoz hasonló felvételi nincsen, de bizonyos esetekben, például művészeti képzéseknél lehetséges, hogy tartanak valamilyen alkalmassági vizsgát, de ha nincs nagy túljelentkezés, akkor ezeknek kicsi a tétje.

Mivel a képzések szeptemberben indulnak, a jelentkezési határidő augusztus 12-én lejár. A jelentkezési lapok letölthetők az Érdi Szakképzési Centrum, illetve a tagintézmények honlapjairól.

 

Az állam 2015 óta minden magyar állampolgár számára lehetővé tette, hogy az első és második szakmáját is megszerezhesse ingyen. Ketté kell választani, hogy valaki iskolai rendszerű szakképzésben, vagy felnőttoktatásban kíván ingyenesen szakmát szerezni. Előbbi esetben minden 26. életévét be nem töltött fiatal jelentkezhet első ingyenes szakképzésére. A második szakma azonban csak felnőttoktatásban szerezhető meg ingyen, például esti tagozaton. A jogszabály értelmében, akik eddig nappali rendszerben tanultak, a szeptemberi tanévet már csak esti képzésben folytathatják ingyenesen, erre érdemes figyelni, de a képzőhelyek mindenkit tájékoztatnak erről. Akik már betöltötték a 26. életévüket, számukra is nyitott az ingyenes képzés, de kizárólag esti vagy levelező tagozaton. Ha már rendelkezik valaki érettségivel, annak legfeljebb három évet finanszíroz első szakmaként az állam. Amennyiben pedig valaki már megszerezte az első diplomáját, de nem lépte túl a korhatárt, ugyanúgy jelentkezhet az ingyenes első OKJ-képzésedre. Ilyen esetben nem számít, hogy államilag finanszírozottan szerezte-e meg a diplomát, a két képzési típus külön számítja az állam.

 

Címkék