Nagyobb önállóságot kapnak az iskolák

Három járás ötven intézményét irányítja jövő januártól az Érdi Tankerületi Központ. Az új szervezet kialakításával, szervezésével kapcsolatos feladatok ellátására kapott felkérést Sárközi Márta, az Érdi Tankerület igazgatója, aki arról beszélt lapunknak, milyen változások várhatók a szervezet, illetve az iskolák életében.

Hasonló tartalmaink:

2017. január elsejétől a KLIK Klebelsberg Központ néven működik tovább, területi szervei pedig ötvennyolc tankerületi központba olvadnak be. A vonatkozó kormányrendelet értelmében az egyik ilyen tankerületi központ Érden lesz, feladat ellátási területe pedig az Érdi, Budakeszi és Pilisvörösvári járásra terjed ki. Az új tankerületi központok kialakításával, szervezésével kapcsolatos feladatok ellátására Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere kért fel július 19-én 58 tankerületi igazgatót, köztük Sárközi Mártát is.

– Az átalakítás több fontos változást hoz: a tankerületi központok önálló jogi személyiségű intézmények lesznek, önálló költségvetéssel és önálló vezetővel, míg a szakmai irányítást a Klebelsberg Központ végzi majd – így azonos elvek mentén, egységesen, mégis önállóan tud dolgozni mind az ötvennyolc szervezet – hangsúlyozta lapunknak Sárközi Márta.

– A döntések helyben születnek majd, mind személyi, mind tárgyi tekintetben. Kiemelten fontos lesz, hogy jó költségvetést készítsünk, hogy gazdálkodjunk pénzköltés helyett, és legyenek középtávú elképzeléseink akár a köznevelés tartalma, akár az intézményfelújítás tekintetében. Január elsejétől minden iskola átkerül az állami fenntartóhoz, de továbbra is együttműködünk az önkormányzatokkal, hiszen az iskolák az ő tulajdonukban vannak, a gyerekek és szüleik is a településekhez kötődnek – mutatott rá az igazgató.

Az Érdi Tankerületi Központhoz ötven intézmény tartozik majd: húsz az Érdi Tankerület, tizenkilenc a Budakeszi, tizenegy pedig a Pilisvörösvári Tankerület területén található.

Az ősz az átalakulásról szól majd, hiszen december 31-ig meg kell alakítani a tankerületi központokat. Ehhez tárgyi és személyi feltételek is szükségesek: az Érdi Tankerületnek jelenleg 12 munkaállomása van, ám a Központban a tervek szerint 46-an dolgoznak majd. Mivel a jelenlegi épületben nem férne el ennyi munkatárs, új helyre költöznek: az ipartestület Alispán utcai székházába, amit az önkormányzat vásárol meg és alakít át, a Modern Városok Program forrásainak terhére. Mint Sárközi Márta elmondta, várhatóan novemberben költöznek majd át új épületbe.

A változások természetesen nemcsak a KLIK-et, hanem az iskolákat is érintik: szakmai önállóságuk mellé nagyobb gazdasági önállóságot is kapnak.

– Törekszünk arra, hogy az iskolákat pedagógiai-szakmai szempontból is előnyösen érintse majd, hogy három járás intézményei kerülnek a központhoz. hiszen azáltal, hogy kapcsolatba kerülnek, megismerhetik egymás jó gyakorlatait, vetélkedőket, továbbképzéseket szervezhetnek. Az átalakítás úgy értelmezhető, hogy bővülnek az iskolák ilyen irányú lehetőségei, közelebb kerül az ügyintézés – zárta szavait Sárközi Márta.

(Érdi Újság: Ádám Kata)

Címkék