Sikeres volt az I. Érdi Lecsófesztivál

A lecsót mindenki szereti, gondolták az ötletgazdák, amikor nekiláttak a Lecsófőző verseny szervezésének, amit végül tegnap tartottak meg a felső parkvárosi Napközis Táborban. A város Idősügyi Tanácsa szerint, a hagyományteremtőnek szánt rendezvény egy újabb remek alkalom arra, hogy az érdi nyugdíjasok találkozhassanak.   

Hasonló tartalmaink:

Az Idősek Karácsonya és a szintén az éltesebb korosztálynak szóló Nyugdíjas Ki MIt Tud után az érdi Idősügyi Tanács idén egy újabb rendezvény létrehozásával próbált meg a szépkorúak kedvében járni. Noha nevében a Lecsófőző verseny a küzdelemről szólt, a cél mégis inkább az volt, hogy a négy fal közül sokszor már nehezebben kimozduló nyugdíjasokat egy kellemes hangulatú esemény keretében ismét összehozzák.

A szervezők akármennyire is hangsúlyozták a rendezvény közösségépítő jellegét, az indulókban azért megvolt a versenyszellem. A jobbára az érdi nyugdíjas klubok tagjaiból verbuvált csapatok közül többen, ha csak egy picit is, de megpróbáltak a lecsó hagyományosnak mondható receptjén változtatni, gondolván, hátha az elnyeri a zsűri tetszését.

A Lecsófőző verseny győztese végül egy vándorserleggel térhetett haza, de egyik csapatnak sem kellett üres kézzel távozni, hiszen ha más nem egy emléklappal mindenkit jutalmazott a zsűri.

A jó hangulatú eseményről készült hosszabb riportunkat Polgártárs című műsorunk következő adásában láthatják.

Eredmények:
I. hely : Pedagógus csapat ( nyereménye egy vándorserleg + oklevél)
II. hely: Barátkozó csapat ( nyereménye 1 üveg pezsgő + oklevél)
III. Tusculánumi csapat ( nyereménye 1 üveg pezsgő + oklevél)
Különdíj: Ötyi csapat (nyereménye 1 üveg pezsgő + oklevél) Túrós lecsót készített.
Minden résztvevő csapat emléklapot kapott.

Fotó: Boros Sándor

Címkék