Megújult pályán edzhetnek a százhalombattai kosárlabdázók

Augusztus 31-én Vezér Mihály, Százhalombatta polgármestere átadta a felújított kosárlabdapályát a Dunafüredi út és Vasút utca találkozásánál lévő területen. 

Hasonló tartalmaink:

A Százhalombattai Kosárlabda Sportegyesület és a helyi önkormányzat együttműködésével egy amerikai fejlesztésű műanyag burkolatú területet adtak át, amely megfelel a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) követelményeinek, s a 30×30-as rugalmas kockákból álló pálya kevésbé terheli a sportolók izüteit, ezáltal a sérülésveszély is csökken.

A kosárlabdapálya szabvány méretű, azaz 15 méter széles és 28 méter hosszú, ám egyik oldalán még néhány méternyivel szélesebb, ugyanis a két, egymással szemben álló palánk mellé a pálya egyik oldalára még két palánkot kialakítottak, ezáltal streetball mérkőzésekre is alkalmas, illetve a mérkőzéseken a cserejátékosok zavartalanul melegíthetnek be.

„A képviselő-testület már évek óta porondon tartja, hogy ezt a sportparkot valamilyen úton-módon fel kell újítani, pontosan azért, mert a tömegsportot minél több irányból támogatni kell. Ez a beruházás is azt mutatja, hogy jó döntés született, mert a parkot használók száma megkétszereződött, megháromszorozódott, tehát délután négy és este kilenc óra között rengeteg fiatal és idősebb dobja ott a labdát a kosárba” – fogalmazott az ÉrdMédiaCentrumnak Macsali Róbert, a Százhalombattai KSE technikai vezetője, aki elmondta, hogy a pálya a nagyközönség számára a nap huszonnégy órájában használható.

A technikai vezető hozzátette: a pálya sajátossága, hogy négy-öt óra alatt át lehet költöztetni bármilyen vízszintes területre.

A műanyag burkolat jelentősen tompítja a labda pattanásának a hangját, így a környező házak lakóit sem zavarják a sportpályát igénybe vevők.

A megnyitón a Százhalombattai KSE elnöke, dr. Farkas Gábor elmondta: A városban a kosárlabdának van múltja, jelene, jövője is és reméli, hogy folytatódhat az együttműködés a város és az egyesület között – idézi a klub első emberét a battasport.hu.

A felújított pálya átadásán Bodnár Péter, a Magyar Kézilabdázók Országos Szövetségének a főtitkára is részt vett, aki támogatásáról biztosította az egyesületet és további TAO-s beruházásokat helyezett kilátásba.

Vezér Mihály, Százhalombatta polgármestere köszönetét fejezte ki az egyesületnek, hogy megpályázta a támogatást és lekoordinálta a beszerzést, ami révén létrejöhetett, ez a csodálatos, a szabadidő eltöltésére tökéletesen alkalmas streetball pálya és reményét fejezte ki, hogy minél többen élnek a sportolási lehetőséggel, valamint figyelnek arra, hogy ez a felület sokáig szolgálja a közösségi érdekeket.

Címkék