Európa jövője és a migráció

Az Érdi Napok nyitó akkordjaként a hagyományoknak megfelelően kerekasztal beszélgetésre hívta Érd testvérvárosait a Szepes Gyula Művelődési Központba, hogy egy aktuális témáról: a migrációról folytassanak eszmecserét.

Hasonló tartalmaink:

A párbeszéd előtt T. Mészáros András polgármester díszoklevél kíséretében mondott köszönetet kínai és szerbiai testvérvárosainknak a települések közötti 5 éves évforduló alkalmából, megköszönve a baráti kapcsolat ápolását és a városok közötti viszony ösztönzését.

A polgármester ezután “vitaindítóként” vázolta fel az európai migráns helyzetet. Beszédét a trójai faló példáján keresztül vezette be. – “Ithaka királya, Odüsszeusz falovat küldött a trójaiaknak a trójai háború idején. Egyvalaki volt csak, aki átlátott Odüsszeusz szándékán: Laokoón, akit aztán Posszeidón tengeristen kígyókkal öletett meg, elnémítva így az egyetlen józan és figyelmeztető hangot. A történet végét mindenki ismeri. A trójaiak a városba vontatták a valójában ellenséges harcosokkal teli falovat, s mikor a nagy ünnepség végén a város aludni tért, a görög katonák mindenkit lemészároltak álmukban.”

T. Mészáros András szerint félrevezetik az európai polgárokat. – “Az Európai Unió egyes vezetői annak ellenére a mai napig sem tettek le arról a tervükről, hogy Európa befogadja ezeket az embereket, s nem tettek le arról sem, hogy tagállamai számára kötelezővé tegye a betelepítési kvótát. Mindez azt jelenti, hogy olyan kockázat vállalására akarják kényszeríteni az EU tagállamait és annak polgárait, amely józan ésszel nem vállalható. Ma már minden felelősen gondolkodó számára világos tény, hogy a terroristák tudatosan és jól szervezetten vegyülnek el a bevándorlók tömegében. Az európai rendőri együttműködés hivatalos szerve, az Europol jelentése szerint már most is több száz potenciális terrorista van Európában.” – mutatott rá.

A polgármester kiemelte, hogy a veszélyt az elsők között Magyarország ismerte fel, ezért is kezdeményezte a magyar kormány az erről szóló országos népszavazást, amelyet október 2-án, egy hónap múlva tartanak. – “Ennek csak egyik célja az, hogy végre Brüsszelben is meghallják a józan és felelős többség hangját. A másik célja, hogy az európai polgárok is ráébredjenek: nem dönthetnek a sorsukról az ő megkérdezésük nélkül.”

Szlovák testvérvárosunk, Léva képviselői egyetértettek T. Mészáros András gondolataival. “A szlovák kormány véleménye, hogy Európa hogyan viszonyul a menekültválsághoz.” Véleményük szerint az országok stabilizációjára van szükség, hogy a migránsok biztonságban érezhessék magukat otthon, s ne akarjanak elindulni, de ugyanakkor elengedhetetlen a schengeni határok megvédése is.

A lengyelországi Lubacow polgármestere kissé kívülállónak vázolta fel Lengyelországot a kérdést illetően, hiszen véleménye szerint őket kevésbé érinti a migránsválság, hiszen az országuk nem olyan vonzó a bevándorlók számára. Ugyanakkor vallásosságuk végett inkább azt vallják, hogy mindenkinek segíteni kell.

Romániai testvérvárosunk (amely nem tagja a schengeni országoknak, de érintett a válságban) azt az álláspontot fogalmazta meg, hogy Románia biztonsága stabilnak látszik, de tudják, hogy bármikor célponttá válhatnak. Románia a migránsválság fő mozgatórugójának az internetet tartja, hiszen a migránsok vezetői könnyűszerrel irányítani tudják a csoportokat, ezért véleményük az, hogy az egész egy jól megszervezett vándorlás, ahol az embereiket tudatosan tendálják Európába, ami véleményük szerint nagyon veszélyes, ezért kiállnak Magyarország mellett.

Szabadkai (Szerbia) testvérvárosunk képviselője megköszönte T. Mészáros András vitaindítóját, mert véleményük szerint teljes mértékben összefoglalta a jelenlegi helyzetet. Szerbia számára nagyon sokat tett az az intézkedés, hogy Szabadkán mostanra van egy befogadóállomás, ahol hivatalosan is regisztrálni tudják a bevándorlókat, mert előtte nem volt lehetőség erre, mindenki ment a horvát és magyar határ felé. Szerbia úgy véli, hogy a megoldást nem a kötelező kvótarendszer fogja jelenteni. – “A vajdasági magyarok számára lehetőség nyílt felvenni a magyar állampolgárságot is, ezért a szabadkaiak nagyon örülnek annak, hogy Magyarországon október 2-án népszavazás lesz a kötelező kvótáról, s nem kérdés számunkra, hogy elmegyünk szavazni és a nemet ikszeljük be” – hangsúlyozta Horvát Tímea, szabadkai alpolgármester asszony.

A kerekasztal megbeszélésen a kínai delegáció is szót kapott. Elmondták, hogy ugyan nem érintettek a kérdésben, de tartalmas információt kaptak a kerekasztal megbeszélésen az európai migránsválságról, s ennek tükrében teljesen egyetértenek a magyarok álláspontjával, hiszen a legfontosabb számukra is a béke és a szabad fejlődés lehetősége.

Végül a kínai delegáció is megköszönte az 5 éves együttműködést, s bemutatták városukat Xuzhou-t.

 

 

Címkék