Újra átélnék az Eb-hangulatot

Tavaly 28 év után jutott ki újra az Európa-bajnokságra a magyar női röplabda-válogatott, amely ismét alaprésztvevője lenne a kontinensviadalnak.

Hasonló tartalmaink:

A mieink a tavalyi Európa Liga győzelem után idén szinte a teljes nyarat együtt töltötték az idei Európa Liga-kiírásban, majd a szombathelyi Savaria Kupán, s már augusztus elseje óta az Eb-selejtezőre készülnek. A mieink a 2017-es azeri, grúz közös rendezésű Európa-bajnokságra a C-csoport első két helyével juthatnak ki. A csoportgyőztes automatikus résztvevő, a második helyezett pótselejtezőt (harmadik kört) vív az E-jelű négyes (Bulgária, Montenegró, Románia Svájc) másodikjával október 2-án és 9-én. Ha a magyarok a harmadik körre kényszerülnek, akkor a visszavágót az ÉRD Arénában tartják.

Ludvig Zsolt, a Magyar Röplabda Szövetség főtitkára elmondta, hogy a 2014-es EB-kvalifikáció, majd a belga-holland közös rendezésű kontinensviadal nagy siker volt a mieinknek, s most egy újabb lépcsőfok következik.

A válogatott center, Dobi Edina elmondta, hogy az előző évi eredmények után nincs kevesebb motivációjuk, szeretnék még egyszer átélni az EB-hangulatot.

Az ütő, Horváth Dóra kifejtette, a tavalyi EB-szereplés és az Európa-Liga győzelem után mindig nehezebb megtartani egy ilyen pozíciót, de jó úton haladnak. A 28 éves röplabdázó szerint a lengyelekkel fogunk megvívni a csoport első helyéért.

A szövetségi kapitány már másképp fogalmazott. Jan De Brandt szerint papíron a lengyelek a négyes favoritjai, bár ezúttal nem jutottak ki az olimpiára, s nagy átalakuláson mentek keresztül. A belga szakember megjegyezte, hogy a néhány hete rendezett lengyel-belga mérkőzésről honfitársaitól kapott videókat, így elég információja van róluk. A finnekkel kapcsolatban úgy véli a kapitány, hogy velük versenyezhetünk a második hely megszerzéséért (tavaly az ÉRD Arénában már összecsapott egymással a két nemzeti együttes, amikor kétszer nyertünk, egyszer kikaptunk 2:1-re felkészülési mérkőzésen). Az előzetes esélyek szerint a csoport leggyengébb tagja Észtország.

Ludvig Zsolt elmondta továbbá, hogy a tavalyi Európa-Liga győzelem után úgy volt, hogy idén a World Grand Prix-n is indul a magyar válogatott, de adminisztrációs hiba miatt nem vettek részt. Ám a főtitkár tájékoztatása szerint az Európai Röplabda Szövetség (CEV) ígérte, hogy 2017-ben már ott lesznek a magyarok a viadalon. Ennek részleteit a CEV szeptember 14-i, lausanne-i ülésén tárgyalják meg.

Európa-bajnoki selejtező, ÉRD Aréna:

Szeptember 16., 16.00: Finnország–Lengyelország; 18:30 MAGYARORSZÁG–Észtország

Szeptember 17., 16.00: Lengyelország–Észtország; 18:30 MAGYARORSZÁG–Finnország

Szeptember 18., 16.00: Észtország–Finnország; 18:30 MAGYARORSZÁG–Lengyelország

Címkék