Krajnyák Zsuzsanna bronzérmes!

A Rio de Janeiróban rendezett paralimpián a párbajtőr egyéni versenyen elért negyedik helyen után a tőrözőknél bronzérmet szerzett Krajnyák Zsuzsanna, érdi kerekesszékes vívó!

Hasonló tartalmaink:

A 37 éves, ötödik paralimpiáján résztvevő magyar vívó az ’A’ sérültségi kategóriában az ukrán Morkvicstól még 5–1-re kikapott, de az olasz Trigiliát ugyanilyen arányban legyőzte. Ezt követően a brazil Santost is 5–1-re múlta felül, majd két szoros mérkőzés következett, előbb a hongkongi Yu-tól 5–3-ra kapott ki, majd a kínai Zhangot 5–4-re verte, így harmadik helyen jutott a negyeddöntőbe. A legjobb nyolc között egy újabb hongkongi következett, s Justine Charissát 15–12-re verte a magyar vívó, aki az elődöntőben a Veres Amarillát kiejtő Yu-val találkozott megint. Krajnyák ezt a találkozót 15–2-re vesztette el, de a bronzmeccsen a kínai Changot 15–12-re verte, s megszerezte pályafutása hatodik egyéni paralimpiai érmét (két ezüst-, négy bronzérem), s összességében kilencedszer állhatott dobogóra az ötkarikás játékokon!

Krajnyák első érmeit még Sydneyben nyerte, ahol tőrben és párbajtőrben is harmadik lett az egyéni versenyben, Athénban a párbajtőr egyéniben is bronzérmet szerzett, de a tőr és a párbajtőr csapattal is ezüstérmes lett. Londonban pedig a párbajtőr csapat második helye mellé egyéniben második lett, valamint tőrben harmadik.

Dani Gyöngyi a ’B’ sérültségi kategóriában a francia Demaude-ot 5–1-re, az ukrán Poznyakot 5–2-re győzte le, míg a hongkongi Chantól 5–4-re, a lengyel Makowskától 5–2-re, a kínai Zhou-tól 5–0-ra kapott ki. Ezzel harmadik helyen jutott a negyeddöntőbe a hatfős csoportjából. A legjobb nyolc között ismét a kínai Zhou-val nézett farkasszemet, s az ázsiai rivális ezúttal 15–3-ra győzte le Dani Gyöngyit, aki összességében a hatodik helyen zárt.

A paralimpiai kerekesszékes vívást még Krajnyák és Dani is folytatja, hiszen csütörtökön, szeptember 15-én a párbajtőr csapatban Veres Amarillával, szeptember 16-án, pénteken a tőr csapatban, Hajmási Évával versenyeznek.

Mind a tőr, mind a párbajtőr csapatversenyeken hat-hat nemzet méri össze tudását, a mieink a prábajtőrözőknél a kínaiakkal és a fehéroroszokkal kerültek egy csoportba, míg a másik trióban Brazília, Hong-Kong és Lengyelország versenyez.

A tőrcsapatok is hasonlóak, azzal a különbséggel, hogy a másik csoportban a lengyelek helyett az olaszok szerepelnek.

A szeptember 15-i, párbajtőr-csapatverseny magyar idő szerint 18.30-kor kezdődik.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Címkék