Több volt, mint kézilabda, ennyit leszögezhetünk. Amit az ÉRD–FTC-Rail Cargo Hungaria mérkőzésen láttunk, az nem kézilabda volt, sokkal több annál. Lélektan. Hit. Alázat. Küzdeni tudás. Soha fel nem adás. Kitartás. Elszántság. A sportág és a győzelem iránt.

Domonkos Bálint jegyzete.

Egy győztes mérkőzés után mindig jó dolog a különböző fórumok hozzászólásait bújni, különösen igaz ez akkor, amikor egy csapat a papíron nála erősebbet győzi le. Hasonló volt a helyzet az ÉRD–FTC meccsen is, legalábbis olyan tekintetben, hogy az elmúlt években a zöld-fehérek rendre a bajnokság első két helyéért csatáztak a Győrrel, az ÉRD pedig ott loholt néhány méterrel lemaradva mögöttük, de voltak jelek, hogy ez a hátrány egyre kisebb – ha csak a januári győri mérkőzésre gondolunk, ahol a Rába-partiak az utolsó percben fordították és nyerték meg a meccset Szabó Edina alakulata ellen. Vagy ha csak az elmúlt négy év bronzérmére gondolunk. Vagy ha az elmúlt két év kupabronz- és ezüstérmére. Vagy, ha a nemzetközi menetelésekre – ahol mondjuk nem jutott el a végjátékig a csapat, de ezek nüánszokon múltak.

Most ott tartunk, hogy szisztematikus, kemény munkával lépésről lépésre haladnak és egyre merészebb célokat tűznek ki maguk elé. Ott tartunk, hogy elképesztő küzdeni akarásról tett tanúbizonyságot Szabó Edina CSAPATA – igen, így nagy betűkkel, mert ez a szó legnemesebb értelmében csapattá formálódott egy év alatt, s ezt nem mi, hanem a fórumozók (nem az érdi szurkolók, de nyilván ők is) írták így, betűhűen: CSAPAT!

Mert ez egy CSAPAT, egy olyan csapat, amely nem adja fel, akkor sem, amikor tizenhat eladott labdát számlál a Fradi ellen, akkor sem, amikor négy-ötgólos hátrányban van, de még akkor sem, amikor mindent egy lapra feltéve támad a vezetést jelentő gólért, de ehelyett egészpályás, üres kapus gólt kap és kezdődik minden elölről, úgy, hogy három perc van hátra.

Hogy ez miért van? Mert az érdi lányok elhitték. Elhitték, hogy jók. Elhitték, hogy meg tudják csinálni. Elhitték, hogy a Fradi legyőzhető. Elhitték, hogy csapatként mindenre képesek, s megmutatták azt, hogy kemény munkával, alázattal, elszántsággal és kitartással bármit el lehet érni. Mert ez így van. Mert, ha egy laikus ránéz a két csapat keretére, múltjára, akkor számára nem kérdés a Fradi győzelme. Sőt, talán egy szakember is azt mondaná, hogy a Fradi nyer a kilenc magyar, egy spanyol és egy holland válogatott játékosával.

De (ez) a sport többről szól, itt nem az egyének döntenek, hanem a csapatok. Ez a gyönyörű sportág arról szól, hogy ha mindent megteszünk a győzelemért, akkor győzni is fogunk. Mert mondja azt bárki, hogy Szucsánszki Zita, Kovacsics Anikó, Danick Snelder, Bíró Blanka, Szikora Melinda, Schatzl Nadine, Szekeres Klára vagy Nerea Pena ne lenne egyénileg kiemelkedő képességű játékos. Sőt, ezek alapján azt is mondanánk, hogy toronymagasan jobbak, mint az érdiek, de ettől szép a csapatsport, mert egyénileg lehet bárkinek tökéletes kerete, ha az a tökéletes keret nem tud csapatként működni.

Ezt mutatták meg Janurik Kingáék is, s mint a csapatkapitány a meccs utáni értékelésében is elmondta: „a mi javunkra szolgált, hogy sosem adtuk fel és csapatként együtt küzdöttünk és a szurkolók is kiszurkolták belőlünk a győzelmet.” Ez jelentette azt az egygólos különbséget, azt a pluszt, amely mások szemében sokkal több, mint egy gól. A játékosok szemében minden bizonnyal egy új lépcsőfok, mert tudják, hogy ha ezen az úton haladnak tovább, akkor nem állíthatja meg őket senki. Mert tudják, hogy jól csinálják azt, amit csinálnak, hogy Szabó Edina irányításával folyamatosan lépdelnek előre.

Ez pedig a vezetőedző és a játékosok együttműködésének óriási érdeme, hiszen ha visszagondolunk arra, hogy tavaly kilenc új játékost kellett összeilleszteni és megformálni az ideális játékrendszert hozzájuk, úgy, hogy mellé a lehető leggyorsabban legyen is eredmény, az több, mint nem akármi.

Ez az egy éve együtt lévő társaság (ahova télen Olivera Vukcsevics, idén nyáron pedig Larissa Araújo érkezett) láthatóan sokat fejlődött, nem csak taktikában, technikában, hanem mentalitásban, küzdeni tudásban, hitben, alázatban, elszántságban – nem egyénileg, CSAPATKÉNT.

Mert, amikor Andjela Bulatovics a szünetben azt mondja az öltözőben a társainak, hogy: „Bocsánat lányok, nem megy ma nekem.”, akkor nem az történik, hogy a második félidőre már ki sem jön, hanem az, hogy összeszedi magát és legjobb tudása szerint küzd és harcol a csapatáért. Mert amikor sorra vétik a technikai hibákat, akkor nem azt mondják, hogy elég és úgysem megy, hanem megemberelik magukat és azt mondják: „Menni fog!”

Amikor a hatvan perces mérkőzésen 50 percnél többet is a Fradi-védők kezei között töltő Kisfaludy Anett már kapkodja a levegőt a százötvenkettedik pofon után az 57. percben, akkor érkezik meg Janurik Kinga, a CSAPAT kapitánya és mondja azt, hogy: „Gyerünk már! Meg fogjuk nyerni! Még van pár perc! Bírd ki, és néhány perc múlva elmondhatod: Megvertük a Ferencvárost!”, erre Kisfaludy utolsó energiáit felkutatva várja a támadókat, hogy tovább küzdjenek a falban, s végül a dudaszó utáni örömtáncra is jutott erő. Mert ezt meg kell ünnepelni, majd holnaptól minden a régi és mégis más. Régi minden, mert a munka folytatódik, más, mert átlépték az árnyékukat és megmutatták, hogy van bennük erő és kitartás. Megmutatták, mire képesek. Megmutatták, hogy mindenkinek számolni kell velük. Mert felálltak, amikor padlón voltak, felálltak, amikor más már majdnem rájuk számolt, de felálltak és végül mentális kiütéssel nyertek.

És had idézzünk egy klasszikust Rocky Balboától: „Senki nem tud olyan nagyot ütni, mint az élet, de nem az számít mekkorát ütsz, hanem hogy mennyi ütést állsz ki, mikor talpon kell maradni. Bírni kell a pofont és muszáj menni tovább. Csak így lehet győzni. Ha tudod, hogy mit érsz, menj és küzdj meg azért, ami jár és közben viseld el a pofonokat! Ne mutogass másra, ne mondd, hogy: „Nem te vagy a hibás, hanem ő vagy ő vagy akárki!”, ez gyáva duma és te fiam nem vagy gyáva!”

Az ÉRD állta és állni is fogja a pofonokat (mert lesznek), de fel fog állni mindből és várja a következő ütközetet, hogy ismét megmutassa: a hit, az alázat és a kemény munka kifizetődik, de mindent bele kell adni hozzá.