Most kezdődnek az izgalmak

A négynapos, érdi rendezésű női ökölvívó országos bajnokság első két napja lezajlott. A Batthyány Sportiskolai Általános Iskolában az Érdi Box Klub által szervezett ob első napja még a szervezésbeli izgalmakról szólt, de már gördülékenyen zajlanak a mérkőzések.

Hasonló tartalmaink:

Egy 6×6 és egy 7×7 méteres ringet állítottak fel a Batthyány Sportiskolai Általános Iskola tornacsarnokában, ahol a kisebben a serdülők és a juniorok, a nagyobban az ifik és a felnőttek (elitek) mérték össze tudásukat. Az országos bajnokságra ötvenhárom egyesület versenyzői adták le nevezésüket, az előzetes kiírás szerint ugyan 172-en neveztek, de ebből csak 169-en szállnak ringbe az országos bajnokságon.

Az első napon érdi szempontból csak az ifi 60 kilogrammban érdekelt Häfner Ildikó lépett a kötelek közé és a kőbányai Soucsek Roxána elleni vereségével számára véget ért a hazai ob.

A mérkőzések délutáni kezdete előtt síri csend honolt a Batthyányban, a feszültség majdhogynem tapintható volt, de ez nem is csoda, hiszen temérdek kiváló sportoló koncentrált a soron következő mérkőzésére. Aztán 15 órakor, a mérkőzések kezdetekor egycsapásra az ember a gondolatát sem hallotta, hiszen mindkét ring környékén lelkes szurkolók bíztatták szimpatizánsaikat. És ismét bebizonyosodott, hogy ez bizony az érzelmek sportja is, hisz nem egy, nem két olyan összecsapás volt, ahol a felek a meccs utáni eredményhirdetést követően még mosolyogva összeborultak, majd a vesztes sportoló a kötelek közül kihajolva ejtett el néhány könnycseppet, míg a túlsó sarokból üdvrivalgás hallatszott.

Az első két nap eseményei után a serdülőknél és a junioroknál kialakultak a döntők, míg a felnőtteknél és az ifiknél pénteken rendezik az elődöntőket. Az érdiektől pénteken az első párosítások között lép a ringbe felnőtt 48 kilogrammban Dobrádi Csilla.

Eredmények, 1. nap
Serdülő
44 kg:
Kemenczés Adrienn (DVS)–Balogh Zsanett (HBO) 2:3
46 kg: Bernáth Dominika (DVS)–
Dudás Mercédesz (KÖB) 5:0
46 kg: Oláh Vadász Antónia (SSE)
–Rácz Vanessza (ZIS) 5:0
48 kg:
Nagy Fanni (SZN)–Kacz Adriána (DBK) TKO I.
50 kg: Jozó Csenge (LFK)
–Oláh Glória (SLG) TKO I.
50 kg:
Babik Bianka (DVS)–Fábián Marija (CVS) 1:4
52 kg: Szabó Petra (TBS)
–Szabó Szabina (TMÖ) 4:1
52 kg:
Mócza Szilvia (DVS)–Horváth Letícia (HVS) TKO I.
54 kg: Pesti Gabriella (FBO)
–Vidos Szimonetta (HVS) TKO I.

Junior
46 kg:
Kolompár Kitti (HVS)–Monostori Lídia (DSC) 2:3
48 kg: Simon Evelin (DVS)–Bere Mónika (BEÖ) 5:0
50 kg: Tarnóczy Tamara (VEC)–Kaszás Kíra (ESI) TKO I.
50 kg:
Lakotár Hanna (FBO)–Császár Kinga (ZEB) 5:0
52 kg: Magyar Boglárka (NYV)–Kiss Bettina Fanni (VEC) TKO I.
52 kg: Tóth Enikő (MTS)–Berecz Loretta (ESI) TKO III.
52 kg: De Junge Caira-Pandora (CVS)–Mátrai Klaudia (KKF) TKO I.
54 kg: Metzger Mira (KSI)–Uhrin Csenge (VEC) 3:2
70 kg: Petrovics Gabriella (RSK)–Sinkó Eszter (VSC) nem állt ki

Ifjúsági
60 kg: Soucsek Roxána (KÖB)–
Häfner Ildikó (ÉBK) 5:0
60 kg: Demény Mária (SZN)–Bogárdi Barbara (UBT) TKO III.
75 kg: Pallás Szimonetta (DVS)
–Póka Salome (SZP) TKO II.
81+ kg: Fekete Bernadett (FÖS)–Molnár Orsolya (NYV) 1:3
81+ kg: Konyhás Noémi (FÖS)–Juhász Adrienn (VEC) TKO I.

Felnőtt
48 kg: Pap Zsófia (VEC)
–Dr. Gulyás Helga (VSC) 4:1
48 kg: Sipos Rita (SGY)–Gál Mónika (SZB) 0:3
51 kg: Böde Anita (VSC)–Béri Krisztina (MAA)
57 kg:
Török Lívia (HRB)–Kiss Marietta (ESI) 0:5
57 kg:
Fellegi Krisztina (COS)–Gyurán Zsófia (SGY) TKO I.
57 kg: Gyalay Gabriella (KÖB)–Nagy Kornélia Kitti (NYV) 0:5

2. nap
Serdülő
48 kg:
Dallos Karolina (DVS)–Megyeri Barbara (BSE) TKO II.
48 kg: Kovács Alexandra (LFK)–Kacz Adriána (DBK) 2:3
54 kg: Tóth Tamara (HVS)
–Fekete Nikolett (MTK) TKO II.
54 kg: Kruppai Imola (LFK)–Pesti Gabriella (FBO) 5:0
57 kg: Vastag Sára (NYV)–Kiss Fatima (DVS) 2:3
57 kg: Sipos Rebeka (BEÖ)–Hölaki Emese (HTS) 3:2
66 kg: Nagy Bianka (DVS)–Kiss Kíra Szonja (VEC) 5:0
75+ kg: Zsoldos Virág (VGY)–Kovács Dominika (LFK) TKO II.
75+ kg: Táskai Sára (LFK)–Kosztovics Bianka (SZN) TKO II.

Junior
48 kg: Valkó Vivien (LFK)
–Katona Gabriella (SZN) TKO I.
48 kg: Vitál Dominika (HSZ)–Simon Evelin (DVS) 0:5
52 kg: Csik Barbara (KÖB)–Kiss Bettina Fanni (VEC) TKO I.
52 kg: Berecz Loretta (ESI)–Mátrai Klaudia (KKF) 2:3
52 kg: Sipos Hajnal (KÖB)–Kondákor Emília Cecília (KBK) 0:5
54 kg: Oláh Henrietta (SLG)–Metzger Míra (KSI) 5:0
60 kg: Younis Nóra Petra (HHS)–Szakály Noémi (SAR) TKO I.
60 kg: Bodor Boglárka (HRB)–Hámori Luca (FBO) TKO II.
63 kg: Villás Veronika (KSI)–Matesz Viktória (GAA-KNS) 1:4
75 kg: Ambrus Viktória (FBO)–Zsólyom Dominika (ESI) TKO I.
75 kg: Varga Marianna (ESI)–Faragó Fanni (FÖS) TKO II.

Felnőtt
54 kg: Szűcs Szabina (VEC)
–Erdős Krisztina (GYA) TKO II.
54 kg: Zsitva Babett (VSC)–Badics Adrienn (SSE) TKO II.
54 kg: Kovács Klára (NYV)–Magyar Ildikó (VGY) 5:0
54 kg: Kőszegi Nikolett (KSI)–Kiss Varga Bettina (PVS) TKO III.
60 kg: Benke Sára (VSC)–Rákóczi Renáta (BSE) 3:1
60 kg: Tar Flóra (MAA/UTE)–Pribojszki Katalin (SGY) TKO I.
64 kg: Fábián Melinda (VSC)–Bugyik Alexandra (GAA-GYG) 0:5
69 kg: Kozma Beáta (VSC)–Oláh Eszter (ESI) 0:5
75 kg: Hugyecz Nóra (BSE)–Simon Boglárka (FTC) TKO III.
81 kg: Jenei Lilla (BSE)–Szabó Luca (FBO) 0:5

Fotók: Irmai Zsófia Photography

Címkék