Reggeltől estig

Szombaton csak egy egység lép pályára a kézilabdázóknál a térségben, viszont a vasárnapi program tele van, reggel 9-től este nyolcig lesznek mérkőzések, pénteken este pedig az ÉRD kiemelt serdülő csapata fogadja a Nemesvámost az ÉRD Arénában.

Hasonló tartalmaink:

Az ÉRD felnőtt női kézilabdacsapata a Dunaújvárosi Kohász KA elleni EHF-Kupa mérkőzés miatt előrehozott meccsen, november 6-án, 18 órakor játszik az EUbility Group Békéscsabai ENKSE otthonában, a K&H női kézilabda liga 7. fordulójában.
Szabó Edina együttese hat bajnoki után továbbra is veretlen, hat győzelemmel és egy döntetlennel második helyen áll a tabellán, míg a Skaliczki László által irányított Békéscsaba utolsó előtti, egy győzelemmel és öt vereséggel. A Békés megyeiek a legutóbbi fordulóban az újonc Elios Kispesti NKK otthonából hoztak el két pontot a 30–22-es győzelmükkel, azt megelőzően a Debrecentől, a Dunaújvárostól és a Budaörstől is simán kikaptak idegenben, míg hazai pályán az MTK-tól és a Győrtől szenvedtek vereséget.

Az EUbility Group-Békéscsabai ENKSE–ÉRD mérkőzést a Bíró Ádám–Kiss Olivér játékvezetői páros vezeti.

A felnőttek mérkőzése előtt a juniorok 16, az ifjúságiak 14 órától játszanak a Békéscsaba korosztályos együttesével.

Ami az ÉRD többi csapatát illeti, a Budapesti elsőosztályú felnőtt bajnokság 6. fordulójában az ÉRD II az Ferencvárosi Szabadidős SE pályáján játszanak 13.45-től, míg korábban az U11-es korosztály a Kovács László régió C csoportjának ötödik és hatodik fordulójában az ÉRD Zsámbékon játszik előbb reggel 9 órától a Budai Farkasokkal, majd 12 órától a Budakalászi SC-vel.

A férfi NB I/B-ben szünet van, így a Százhalombattai KE nem lép pályára, de a Pest megyei első osztály két csoportjában érdekeltek közül az A-csoportos Százhalombattai TC 14 órakor játszik az Üllő VKSK otthonában, míg a B csoport nyolcadik körében a Százhalombattai DKSK a Mogyoródi KSK II-nél vendégeskedik.

Az utánpótlás fiú csapatok közül a törökbálinti Bálint Márton Általános Iskola és Középiskola lesz a házigazdája a Kovács László régió A-csoportjának az U12-es korosztálynál. A harmadik játéknapon tartják az ötödik és hatodik fordulókat, ahol a Treff 07 SE előbb reggel 9-től a Nagykovácsi Sólymok SE-vel, majd 12-től a Százhalombattai VUK SE-vel játszik. Utóbbi még 15 órától összecsap a Nagykovácsival, míg a Budaörs 11-től a Budai Farkasokkal, 13 órától a Budakalászi SC-vel mérkőzik meg.

Az egyetlen szombati találkozó a Budaörs mérkőzése lesz. A Kiemelt Serdülő Bajnokságban Rezsnyák Csaba lányai 14.45-kor játszanak a Szombathelyi KKA-val idegenben. Ebben a korosztályban még pénteken is rendeznek egy meccset, 18.30-tól az ÉRD Arénában az ÉRD a Bajnok DSE Nemesvámost fogadja.

NŐK

Kiemelt Serdülő Bajnokság, 7. forduló
11.04., 18.30:
ÉRD–Bajnok DSE Nemesvámos; 11.05., 14.45: Szombathelyi KKA–Budaörs
U11, Kovács László régió, C csoport, 5-6. forduló, Zsámbék
11.06., 9.00:
Budai Farkasok KK–ÉRD; 10.00: Budakalászi SC–Budaörs; 12.00: ÉRD–Budakalászi SC; 14.00: Budaörs–Budai Farkasok KK
Budapesti I. osztály, felnőtt, 6. forduló
11.06., 13.45: FSZSE–ÉRD II
NB I, ifjúsági:
11.06., 14.00:
EUbility Group-Békéscsabai ENKSE–ÉRD
NB I, junior:
11.06., 16.00:
EUbility Group-Békéscsabai ENKSE–ÉRD
NB I, felnőtt:
11.06., 18.00:
EUbility Group-Békéscsabai ENKSE–ÉRD

 

FÉRFIAK

U12, Kovács László régió, A csoport, 5-6. forduló, Törökbálint
11.06., 9.00:
Treff 07 SE–Nagykovácsi Sólymok SE; 11.00: Budaörs–Budai Farkasok KK; 12.00: Százhalombattai VUK SE–Treff 07 SE; 13.00: Budakalászi SC–Budaörs; 15.00: Nagykovácsi Sólymok SE–Százhalombattai VUK SE
Pest megyei I. osztály, B csoport, 8. forduló
11.06., 10.30:
Mogyoródi KSK II–Százhalombattai DKSK
Pest megyei I. osztály, A csoport, 8. forduló
11.06., 14.00:
Üllői VKSK–Százhalombattai TC

Címkék