Edzőváltás Budaörsön

Távozott posztjáról Szél Márta, a Budaörsi DSE felnőtt röplabdacsapatának eddigi vezetőedzője – számolt be róla a Magyar Röplabda Szövetség hivatalos oldala, a hunvolley.hu.

Hasonló tartalmaink:

A BDSE harmadik élvonalbeli idényét kezdte meg néhány hete, s ugyan három vereséget szenvedett az eddigi fordulók alatt, két meccsét is szettelőnyből bukta el. A játékosként 51-szeres válogatott Szél Márta az MRSZ oldalának elmondta, hogy nagyon sokat kivesz belőle a munka utáni – minden hétköznap reggel héttől délután négyig dolgozik – mindennapos edzés és a hétvégé elfoglaltság a mérkőzésekkel. „Döntésemben szerepet játszott az is, hogy nem tudom elviselni a hosszú távú sikertelenséget.” – mondta a BDSE edzője.

Szél Márta elismerte, hogy tudja, hogy nem illik év közben felállni az edzői székből, de úgy látja, hogy segítője, Balogh István szívvel-lélekkel tovább tudja vinni az elkezdett munkát.

„A lányok elindultak egy úton, szerintem jó irányba haladnak, jönni fognak részsikerek, de nekem ez kevés, én ahhoz szoktam, hogy sikeresek a csapataim, hiszen a szegedi utánpótlással mindig döntős voltam, a szegedi NB II-es csapattal bajnokok lettünk, és csak a finanszírozás hiánya állta útját az NB I-es indulásunknak. Az MTK-val elért ötödik hely után pedig így nem érzem jól magam a röplabdában.” – idézi a hunvolley.hu Szél Mártát.

A Budaörsi DSE-re hétvégén hatványozottan fontos mérkőzés vár, hiszen az újonc Palota RSC-hez látogat szombaton 16 órakor, immár minden bizonnyal Balogh Istvánnal a vezetőedzői székben.

Fotó: hunvolley.hu

Címkék